A régi Bibarcfalva képekben

Sorozatunk előző írásaiban bemutatott háromszéki fürdőhelyeink (Bálványos, Előpatak, Kovászna, Málnásfürdő) mellett a főleg ásványvízéről ismert Bibarcfalvát csak mint Barót és környékének gyógykezelő helységét tartjuk nyilván. Üdülőtelepe nincs, villák, nyaralók nem épültek a helységben, s hogy mégis a múlt század eleji fürdőhelyek közé soroljuk, annak magyarázata főként nagyszámú ásványvíz-forrásainak jelenléte, melyek vizeinek nemcsak fogyasztásra szánt kitermelését, hanem gyógyhatásának kiaknázására is sarkallta a helyi vállalkozó szellemű embereket.

Székely Hírmondó

2018. április 12., 00:082018. április 12., 00:08

Erdővidéknek ezen a részén találkozik a Dél-Hargita vulkanikus övezete a Baróti-hegység üledékes szerkezetű tömbjével, s ez a tény is magyarázza az ásványvízforrások nagy számát. A források születésének legendás történetét adja Prázsmári István 1905-ben kiadott Biborcz című népregéje.
Bibarcfalvát borvízforrásai, közülük is a Borhegyi vagy Fenyőalji, és a falu központjában levő Baross (a múlt századforduló közlekedési minisztere, Baross Gábor tiszteletére) – későbbi nevén Május 1. – tették híressé. A falubeliek fő megélhetését a falu kincse, a borvíz biztosította. Régen szekerek kígyózó sorai álltak a források előtt, onnan hordva a távolabbi falvakba a borvizet. Az Iskola utca végén, a Fenyő aljában (a Tirkó-hegy aljában húzódó fenyves) meghúzódó Bagolyvár volt a Borhegyi-forrás palackozóháza, ahol már 1875-ben savanyúvizet töltöttek (1879-ben mintegy 100.000 palackot), az idősek elmondása szerint parafadugós palackokba – olvashatjuk Virág Tímea-Helga Bibarcfalva című honismereti tanulmányában. A múlt század elején ezek Borhegy néven kerültek a kereskedelembe.
A Baross-forrás nagybani palackozását 1890-ben kezdi meg Incze Gyula. 1893-ban majdnem 400.000 palack fogyott el a Baross-forrás vizéből, tudjuk meg a Székelyföld borvizei című monográfiából. Ez a kút ma is működik, habár a település nyugati szélénél azóta nagy kapacitású, modern palackozó épült Bibco Rt., majd Biborțeni Rt. néven, mely Biborțeni és Valea Brazilor elnevezés alatt szállítja termékét az ország minden szegletébe – derül ki Kisgyörgy Zoltánnak a Bibarcfalváról írt soraiból. A nagyüzemi kitermelés a faluban levő borvízforrások hozamát nagymértékben csökkentette – köztük a Borhegyiét is –, vagy teljesen elapasztotta. A bibarcfalvi borvizet gyomorbántalmak kezelésére ivókúraként javasolják.
Bibarcfalva a fogyasztásra használt borvize mellett gyógyfürdő is. Feltörő ásványvizeinek gyógyhatását felfedezve már a múlt század elején fedett meleg vizű kádfürdőt és szabadtéri medencefürdőt létesítettek. Amint melléklet fényképeink is igazolják, az első világháború végétől magáncégek – így Lázár György és Sas Lidi, valamint egy Sebestyén nevű vállalkozó – nyitottak kádfürdőt. Az közelmúltban a köpeci bányavállalat, majd Barót Városi Tanácsa működtet(ett) balneológiai egységet. A vizet magas magnéziumtartalma miatt, a gyomorbántalmak kezelése mellett újabban a simaizomzat karbantartására használt ún. magnéziumterápiára is javasolják. <<

József Álmos

„Fenn az erdőben tündérvár állott hajdanában. Urát Biborcznak hívták. Ő uralta hatalmával az egész Erdővidéket. A Szent Anna-tó környékéről, az ott élő tündérlányok közül hozott feleséget magának. Faila volt a neve. Csak úgy leszek a feleséged – mondta a lány – ha olyan vizet fakasztasz a földből, melyben ha megfürdök, ifjú maradok és soha nem vénülök! Ha meg iszok belőle, örökké jó kedélyem legyen, és a kaszás halál soha el nem visz. Biborcz lábával a földre toppantott: víz buggyant ki onnan. Fürödhetsz – mondta. Ott, ahol aranyvesszejével a földre suhintott, egy másik vízforrás kelt életre, abból ihatott a lány. Csaptak világraszóló nagy lakodalmat. Azóta is keresik a beteg emberek e vidék gyógyító vizeit. Az egyik forrás neve lett Biborcz, a másiké Faila. Innen vette nevét Bibarcfalva s fenn a hegyen Bibarcz vagy Tiborcz vára.” Prázsmári István: Biborcz (1905)

Az Erdővidék bányakincsei sorából ki nem felejthetjük a borvizet sem. Bizonyára nem mondok vele újságot, amikor elárulom, hogy a legtöbb községben egyebet, mint borvizet nem is isznak a lakosok. És az az érdekes, hogy ennek előfordulása nincs szorosan a Hargita andezitjéhez kötve, mint ez talán várható lenne. Fölbuggyan ez útón-útfélen. Nem csodálhatjuk ilyeténformán, hogy a gyakoriságot a székely népmonda Csaba királyfi útjával, a Tejúttal hozza összefüggésbe. – Valahányszor egy csillag hull le – mesélte nekem egy öreg góbé – a Hadak útjából, s ez a Székelyföldre esik, mindannyiszor újabb borvízforrás fakad a földből. Sajnos, az Erdővidék borvizei minőségben mégsem versenyezhetnek a Székelyföld több vidékének hírneves ásványvizeivel. Kivitelre tehát nem alkalmasak. Az azonban kétségtelen, hogy a helyi igényeket kielégíthetik. Erre számít Bibarcfalva egy kicsiny és kezdetleges berendezésű borvízfürdője is. Erről hadd mondjam el röviden, miért emlékezetes számomra. Kora reggeltől járva a Dungó-patak és a Nagy-patak áthatolhatatlan csalánosain, bozótosain, meredek martjain többszörösen átvergődve s a Tortoma meg a Tirku csúcsain is áthaladva, forró augusztusi nap késő délutánján agyonfáradtan fölkerestem a bibarcfalvi fürdőt. Fölösleges hangoztatnom, mennyire kívánatos volt számomra a hűs vízben való felüdülés. A kis medence teljesen néptelen volt; de a bejáratnál elibém állott a góbé fürdőmester. – Megfürödhetem-e? – kérdém. – Azt meg osztán. – Remélem, nem túlságosan hideg – vetettem oda az újabb kérdést, gondolva arra, hogy lappangó torokgyulladásom esetleg alaposan kifejlődik. Több se kellett az én góbémnak! Szempillantás alatt fölismerte bennem a tájékozatlant, s azonnal ki is használta az alkalmat. – Hát ha nem is éppen túlságos hideg, de 13 foknál (!) nem több. Ha szeretni teccik... – tette még hozzá vészt jósló arccal. S én beléestem a csapdába. Ijedten léptem vissza a bejáratból, s azonnal megrendeltem – egy langyos kádfürdőt. Utóbb megtudtam, hogy a fürdőmedence hőfoka nem kevesebb 16 foknál, de a díj nem több 20 fillérnél. Ezzel szemben a kádfürdőért 1,20 pengőt fizettem… Íme: a góbé üzleti számítása! Dr. Gaál István: Barangolás az Erdővidéken (A földgömb, 1941/12.)