A mennyei pap

Egy előadás-sorozat jóvoltából Sepsiszentgyörgy művészetek iránt érdeklődő közönsége is megismerhette dr. Reisinger János anyaországi irodalomtörténésznek a magyar festészet néhány bibliai ihletésű alkotásához fűződő gondolatait. E találkozások alkalmából azonban nem csak az általa kiválasztott művészről és alkotásáról bővíthettük ismereteinket, hanem a Szentírásról is. A selmecbányai M. S. mester 1506-ban készült tablóképei elemzése során pedig a krisztusi kínhalál és mennybemenetel sajátos értelmezésével lettünk gazdagabbak.
A Biblia szerint Ádám és Éva ősbűne miatt Isten az emberiségtől megvonta a halhatatlanság kiváltságát, és halandóvá tett minket. Ennek kapcsán azonban Reisinger arra is rámutatott, hogy Jézus Krisztus halála különbözött minden más haláltól, amit a világon ismerünk. De nem csak azért, mert kínok között vonagló testtel, valamint meggyötört lélekkel kellett a földi létből távoznia, hanem sokkal inkább az ártatlansága miatt. Ő ugyanis egyetlen bűnt sem követett el, ezért halála nem bűnei végső következménye volt, mint az emberek esetében.
Azonban nem is ettől a haláltól váltott meg minket, hiszen az emberek ugyanúgy meghalnak most is, mint a Golgota előtti időkben. Jézus a végső ítélet után bekövetkezendő második haláltól mentett meg úgy, hogy azt meg kellett tapasztalnia. És számára tulajdonképpen ez jelentette az iszonyú gyötrelmet, az elviselhetetlen kínt, mely mellett a legszörnyűbb földi szenvedés is eltörpül. Hiszen az Istentől való elhagyatottságot, vagyis a kárhozat borzalmát kellett elszenvednie.
A Szentírás ugyanis kétféle halált különböztet meg: a földi lét végét jelentő elsőt, illetve az utolsó ítélet után bekövetkező másodikat, mely végleges, és örökkön örökké tart. Jézusnak pedig éppen azért kellet ezt helyettünk megtapasztalnia, hogy nekünk ne ez a sors jusson majd osztályrészül. Hogy lehetőséget kapjunk az elkerülésére.
Reisinger a továbbiakban azt is kihangsúlyozta, hogy Isten a történelem folyamán embert soha nem hagyott el, sem életében, sem halálában. Jézussal azonban meg kellett ezt tennie, mivel magára vette az emberiség bűneit, és azonosult azokkal. Ártatlansága folytán viszont igazságtalanság lett volna, ha a sír fogságában marad, ezért feltámasztotta őt, így egyúttal azt is bebizonyítván, hogy hatalma van a halál fölött.
Golgotai halálával azonban Jézus még nem fejezte be a művét, ezért feltámadása, majd égbemenetele után a mennyei templomban, az emberek hozzá intézett könyörgését fogadván, folytatja azt. A templom ugyanis bűneink elrendezésének a színhelye, mely Jézus halálával a mennybe költözött, és amennyiben őszinte megbánást tanúsítunk miattuk, akkor ő a vállainkról leveszi, és magára vállalja azokat, nekünk pedig megbocsát. Hiszen kínszenvedése, valamint földi létének becstelen vége által megteremtette ennek a lehetőségét, kinyitotta a kegyelem ajtaját. Ő a mennyei pap tehát, aki Istenhez közvetíti az emberek imádságba foglalt kéréseit.