A legjobb tizenhatban a Sepsi–SIC

Az Európa Kupa G-csoport sepsiszentgyörgyi buborékos tornájának záró mérkőzésén a Sepsi–SIC 57–50-re legyőzte a spanyol Cadi La Seu gárdáját és ezzel a négyes élén végzett, így kedvező pozícióból készülhet a márciusi nyolcaddöntőre.

Bartha Zsófia

2021. január 25., 00:052021. január 25., 00:05

A háromszéki együttes fennállása során először jutott a legjobb tizenhat közé a második számú kontinentális sorozatban. A csoportból második helyen a Lille lépett tovább.

A végsőkig kiélezett párbajt vívott a Sepsi–SIC pénteken a spanyol Cadi La Seu ellen a hazai rendezésű torna utolsó mérkőzésén, a képlet egyszerű volt a zöld-fehérek számára a feldobás előtt: továbbjutnak, amennyiben legalább három ponttal nyernek, de legalább ötpontos győzelem már csoportelsőséget ér. Jól kezdett a Mikes-csapat, azonban az első negyedet a spanyolok nyerték, akik az első húsz perc után már nyolc egységgel vezettek (26–34). A folytatásban a háromszékiek 34-nél kiegyenlítettek, majd 43–40-nél átvették a vezetést. A legvégén a mieink bírták jobban az idegek harcát és a 14 pontig jutó Annemarie Gödri-Părău vezetésével 57–50 arányban behúzták a győzelmet.

Női kosárlabda, Európa Kupa, G csoport, 3. forduló: Sepsi-SIC–Cadi La Seu 57–50 (15–17, 11–17, 19–8, 12–8). Sepsi–SIC: Gardner 17/3, Gödri-Părău 14/3, Mandache 8, Pasic 6, Tobin 4. Cserék: Ruzickova 8, Pavlopoulou, Kelemen, Orbán, Ghizilă, Kovács, Cătinean. Edző: Zoran Mikes. A G-csoport végeredménye: 1. Sepsi–SIC (2/1) 5 pont, 2. ESBVA Lille Métropole (2/1) 5 pont, 3. Cadi La Seu (2/1) 5 pont, 4. Basket Namur Capitale (0/3) 3 pont.

„Nagyon örülök, hogy sikerült a klub fennállása során először a legjobb 16 közé jutni az Európa-kupában, és nagyon várom a márciusi folytatást. Két ellentétes félidőt játszottunk, gyengébb kezdés után a második játékrészben mutatott teljesítményünknek köszönhetően megérdemelten nyertünk. Minden játékos erőfeszítését értékelem, bízom a csapatban, ott vagyunk a sorozat tizenhat legjobb együttese között, szerintem bárki ellen fel tudjuk venni a harcot” – értékelt a meccs után Zoran Mikes vezetőedző.

A nyolcaddöntőben a Sepsi–SIC a spanyol bajnokságból kapott ellenfelet, mégpedig a Lointek Gernika Bizkaiát. A baszkföldi együttes a francia Carolo Basket mögött két győzelemmel és egy vereséggel második lett az F-jelű csoportban. Továbbjutás esetén a negyeddöntőben az olasz Reyer Venezia vagy a lengyel InvestInTheWest ENEA Gorzow ellen léphetnek pályára. A korábbi tervekkel ellentétben a nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket nem egy, hanem négy buborékban rendezik meg március 16–18. között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés