A kovásznai példa

Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret

Borcsa János

2019. április 08., 00:052019. április 08., 00:05

„A székelység fényes páros csillaga nem két költő, hanem két matematikus – írta 1941-ben. – S ki az enyedi kollégium legnagyobb büszkesége? Benkő, a természettudós. Mikor Apáczai Csere a harisnyát talárra cseréli, e talárral a legjózanabb korabeli filozófiát, Descartes rendszerét ölti magára. Ő is, Bod Péter is szenvedélyes gyűjtő. Magasabbrendű gyűjtés az is, amit Kőrösi Csoma végez Indiában, a tibeti filológia megalapításával.”

Kétségtelen a felsorolt alkotók nagysága, bárki könnyen meggyőződhet erről, ha csak egyet is emelünk ki közülük. Ezúttal például Csoma Sándort. Hogy az ő munkássága mennyire ösztönző, illetve az ő vonzáskörében és öröksége jegyében folytatott kutatások a tudós halála után több mint százhetven évvel is mennyire intenzívek, jól példázza egy minap megjelent vaskos, 576 oldalas tanulmánykötet is.
Immár hagyományos módon a kovásznai–kőrösi Csoma-napok keretében kerül bemutatásra évente egy-egy gyűjteményes kötet, amely az előző évi, Csomának szentelt tudományos konferencia előadásait tartalmazza. Az idei kötet a sorban a 25., és Kőrösi Csoma Sándor – tegnapi és mai magyarság címmel adta ki a tudós nevét viselő kovásznai székhelyű közművelődési egyesület Ferenczné Szőcs Éva és Gazda József szerkesztésében.

Felnyitni s áttekinteni az új kötetet csak elismeréssel és elégtétellel lehet. Elismerés azok iránt, akik eleget tettek a szervezők felkérésének, s akiket egyszersmind „megszólított” a tudós életműve és hagyatéka, és mondandójukat megosztották a magyarság- és Kelet-kutatás háromszéki fórumán résztvevőkkel a 2018-as Csoma-napokon. A kötet nyilvánosságra kerülése ugyanakkor elégtételt szerezhet a szerkesztőknek, a támogatóknak s általában az olvasóknak, de mindenekelőtt a szakmai befogadó közönségnek. Negyvennégy szerző ugyanennyi közleménye megannyi szempontból tárgyalja a tudós életútját és munkásságát, valamint a magyarság kérdését, végső soron azt, hogy – amint Gazda József fogalmaz az előszóban –: kik vagyuk, honnan jöttünk?