
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának (DSU) munkacsoportja jól körüljárt, dokumentált és a nemzetközi tapasztalatokra alapuló felmérést fog készíteni a mentőpárnák beszerzésének szükségességéről.
2021. február 19., 11:252021. február 19., 11:25
A felmérés eredményét három héten belül ismertetik a munkaügyi minisztériummal.
Az intézkedésre azt követően kerül sor, hogy kedden tűz ütött ki egy konstancai tömbházlakás egyik hatodik emeleti lakrészében, és a lakásban rekedt nő az erkélyre menekült a lángok elől, majd lezuhant. A tragédia a tűzoltók jelenlétében történt, a helyszínre érkezett első egységnek ugyanis sem létrája, sem mentőpárnája nem volt.
Az IGSU szerint a mentőpárna olyan eszköz, amelyet a tűzoltók rendkívüli helyzetben használnak, olyan esetekben, amikor egy magasban rekedt személyt kell megmenteni. A megmentendő személynek együtt kell működnie a tűzoltókkal, és önként kell elszánnia magát az ugrásra. A mentőpárnát csak külön erre kiképzett személyzet működtetheti, mert az ugráskor fennáll a súlyos sérülés vagy akár a gerinctörés veszélye. Ezt elkerülendő az ugró személynek a mentőpárna közepén kell landolnia, háttal, vízszintes testhelyzetben - szögezi le a katasztrófavédelem, hozzátéve, hogy ezt az eszközt csak akkor vethetik be, ha a tűzoltóknak nem áll rendelkezésükre létrás tűzoltóautó.
Elkészült az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) első jelentése a konstancai tragikus kimenetelű tűzesetről.
Az IGSU arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy ellenőrző csapata több hiányosságot is talált a konstancai katasztrófavédelem működésében, amelyeknek az lett a következménye, hogy egyes, a mentéshez szükséges eszközök késve érkeztek a bevetés helyszínére. Ugyanakkor az operatív személyzet nem használta a megfelelő kommunikációs eszközöket, így utólag nem követhető nyomon teljes bizonyossággal, hogy mi történt pontosan a bevetéskor.
Az országos katasztrófavédelem beszámolója szerint kedden 09:14:56-kor telefonált az égő ingatlan egyik lakója az 112-es számra, az adatok lekérdezése után a hívást 09:15:51-kor átirányították a konstancai tűzoltósághoz.
Az illetékes tűzoltólaktanya térfigyelő kameráinak felvételei alapján 09:16:24-kor történt meg a riasztás, a csapat pedig 09:20:14-kor indult el, ami egy perccel több a törvény által megengedett maximális időtartamnál.
Mivel az illető tűzoltóegység létrás tűzoltóautója üzemképtelen volt, egy másik konstancai tűzoltóegység küldött magaslati mentésre alkalmas járművet. Ezt az egységet azonban csak 09:27:43-kor riasztották, a létrás tűzoltóautó 09:30:35-kor indult el, és 09:41-kor érkezett a helyszínre, 16 perccel az áldozat lezuhanása után - olvasható az országos katasztrófavédelem jelentésében.
A konstancai tűzoltóegység jelentésében valótlan időpontok szerepelnek: e szerint 9:15-kor kérték a magaslati mentésre szolgáló jármű elindítását, és az 9:27-kor érkezett a helyszínre. A valóság azonban az, hogy a létrás autót csak 09:27:43-kor riasztották, 09:30:35-kor indult el, és 09:41-kor érkezett a helyszínre - szögezi le az IGSU.
Az áldozat akkor vetette magát a mélybe a lángok elől a hatodik emeletről, amikor még csak az első tűzoltócsapat tartózkodott a helyszínen, és a bevetésre készülődtek - tájékoztat az IGSU.
Mindezek mellett a kivizsgálást végző testület szabálysértéseket állapított meg a tűzoltócsapat felszerelését illetően, valamint felületességet az operatív személyzet részéről a logisztikai jellegű feladatok végzésében.
A konstancai katasztrófavédelem három vezető beosztású tisztje ellen indul fegyelmi kivizsgálás a napokban történt, tragikus kimenetelű tűzesettel kapcsolatban.
Ezt csütörtök este jelentette be az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU), miután ellenőrzéseket végzett a konstancai egységnél.
Az IGSU közölte az Agerpres hírügynökséggel, hogy a konstancai katasztrófavédelmi felügyelőség három vezető beosztású tisztje ellen előzetes fegyelmi kivizsgálást indított, mivel az elkövetett cselekedetek és az intézményben észlelt működési hiányosságok súlyossága szigorúbb szankciókat követel meg.
A szóban forgó tisztek közül kettő közvetlenül a műszaki berendezések működőképességéért felelt. Az IGSU aláhúzza, hogy a magaslati mentésre alkalmas tűzoltóautó meghibásodott, de az illetékesek nem folyamodtak támogatásért a jármű megjavíttatása érdekében, noha lett volna rá pénz.
A harmadik tiszt felületesen kezelte a tűzoltók bevetésre való felkészítését, és noha jelen volt a kérdéses beavatkozáson, a helyszínen sem intézkedett az üzemzavarok kiküszöbölése érdekében - állítja az IGSU.
Ezenkívül elrendelték a konstancai egység négy altisztjének fegyelmi szankcionálását, mivel nem tartották be a bevetéskor szükséges felszerelésre és a tevékenység összehangolására vonatkozó szabályzatot, valamint a segélyhívások fogadásával és a beavatkozások koordinálásával foglalkozó operatív személyzetet is.
Az IGSU vezetősége ugyanakkor elrendelte, hogy február 19-étől kezdődően minden egységben kezdődjön el a személyzet átképzése a kockázattípusoknak megfelelő operatív eljárások alkalmazására, valamint a felszerelés műszaki állapotának és karbantartásának ellenőrzésére.
Az IGSU leszögezi: helyteleníti azt a módot, ahogy a február 16-ai konstancai beavatkozásban részt vevő személyzet ellátta feladatát, és biztosítja a civil társadalmat, hogy az intézmény számára továbbra is az állampolgárok biztonsága jelenti a prioritást.
Kedden tűz ütött ki egy konstancai tömbházlakás egyik hatodik emeleti lakrészében. A lakásban rekedt nő az erkélyre menekült a lángok elől, majd lezuhant. Korábban a nőnek is, és a férjének is sikerült elhagyniuk a lakást, az asszony azonban visszament egy laptopért.
A tragédia a tűzoltók jelenlétében történt, a helyszínre érkezett első egységnek ugyanis sem létrája, sem mentőpárnája nem volt, amelyre kiugorhatott volna az erkélyre menekült nő.
A Konstanca megyei katasztrófavádelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a létrás tűzoltóautó két perccel azután ért ki a helyszínre, hogy a nő lezuhant az erkélyről. A nyilvánosságra került felvételek azonban arra engednek következtetni, hogy a létrás tűzoltóautó 14 perces késéssel érkezett csak ki a helyszínre.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!