A kárhozat iszonyata

Csak M. S. mesternek volt bátorsága a vétkeinket magára vevő Jézust visszataszító arccal ábrázol­ni annak bizonyságaként, hogy a bűn eltorzítja még a legnemesebb vonásokat is – fogalmazódott meg Reisinger János legutóbbi előadásán a Székely Nemzeti Múzeumban. A Kálváriához nincs még egy hasonló az európai festészetben, ezért a rá vonatkozó gondolatokat ismertetjük.
A képzőművészetben való jártasságát számtalanszor bizonyító magyarországi irodalomtörténész ezúttal a selmecbányai M. S. mester négy – Krisztus az Olajfák hegyén, Keresztvitel, Kálvária és Feltámadás című – táblaképét elemezte. A Kálvária című, 1506-ban készült festmény egyik jellegzetessége, hogy a Jézus isteni voltát végül felismerő és kimondó római századost a művész nem korabeli, hanem török egyenruhában ábrázolja. Reisinger János szerint ily módon utal a Magyarországot már évtizedek óta fenyegető török vészre, miközben rávilágít, hogy pogány emberek is juthatnak felismerésre. A kereszten vonagló Jézusról bárgyú tekintetét elfordító német zsoldos alakja pedig azt sugallja, hogy a Megváltót keresztény emberek is megtagadhatják.
A keresztfa tövénél heverő koponya a gonoszságot Évával együtt ránk szabadító Ádámot jelképezi, aki miatt Isten elmúlással büntetett minket, és az örök életet számunkra majd Jézus szerzi vissza. Neki viszont ezért a messiási, vagyis a Biblia által második halálnak nevezett vég borzalma jutott, melyet idáig csak egyetlen európai festő, M. S. mester mert és tudott ábrázolni. Ilyen visszataszító Jézus-arcot ugyanis még senki sem bátorkodott megfesteni. Még akkor sem, hogy a világ bűneit magára vevő és azokkal azonosuló Istenlény a keresztfán nyilván nem nyújthatott felemelő látványt. Hiszen nem csak a fizikai fájdalomtól torzult el az arca, hanem a magára vett kárhozat iszonyatától is, tudván, hogy emiatt Isten is elfordult tőle. Ezért szakadt fel belőle a fájdalmas kérdés: „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Vállalnia kellett azonban az elkárhozottak számára a végítélet nyomán így is bekövetkező második halált, hogy a bűneiket még életükben megbánó emberek ezt majd elkerülhessék. A megváltás ugyanis nem az első, hanem a második halálra és azokra vonatkozik, akik hisznek a bűnnek Isten segítségével történő legyőzésében.
A képen látható meggyötört, szinte elállatiasodott, tárgyszerű és összekalapált bádoghoz hasonló krisztusi arc a halálos bűn terhét tükrözi, ami egy botlás, tévedés, rossz cselekedet is lehet, ha nem akarsz tőle megszabadulni. Ha elkövetését még magad előtt is mentegetvén, azonosulsz vele. Ezáltal ugyanis a legkisebb vétek is megbocsáthatatlan bűnné minősül át az Úr szemében, és ezért elfordul elkövetőjétől. Akit viszont Isten elhagy, az örökre megsemmisül.
Jézus éppen azért volt kénytelen a bűneinkkel azonosulni, és saját igaz életét nekünk tulajdonítani, hogy mi ezt elkerülhessük. Az emberiség megmentésének egyetlen megoldásaként vált bűnössé és visszataszító féreggé tehát, melynek M. S. mester által történt ábrázolása minden idők legmélyebb megértéséről tanúskodik.