
Szombaton és vasárnap a Román Kosárlabda-szövetség a három-három elleni női kosárlabda Román-kupa 7. és 8. fordulóját szervezi a Sepsi Arénában.
2019. február 07., 00:212019. február 07., 00:21
Mint ismeretes, a női kosárlabda Nemzeti Ligában szereplő 13 csapatnak kötelezően részt kell vennie tíz teremtornán, amelyet a három-három elleni Román-kupában rendeznek. A sorozat elődöntőjét és döntőjét előreláthatóan május 25-én és 26-án bonyolítják le.
Az eddigi hat fordulót Bukarestben rendezték november 15–18., valamint december 15–16. között. A résztvevő csapatokat sorsolással továbbra is négy csoportba osztják, a kieséses szakaszba a csoportelső és csoportmásodik jut tovább. A szövetség pénteken teszi közzé a beosztásokat.
A csapatokat négy 18 és 35 év közötti romániai játékosnak kell alkotnia. A Sepsi–SIC előreláthatóan Demeter Nóra, Mîrne-Nagy Ildikó, Anca Șipoș összetételben vág neki a hétvégi fordulónak, a sérült Kovács Renáta helyére Jankó Edit ugorhat be. A zöld-fehér mezesek az eddigi hat tornán egyszer győztek, egyszer döntőt játszottak, kétszer az elődöntőig jutottak, kétszer pedig a negyeddöntő jelentettek számukra a végállomást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!