A falusi iskolák esélyeiről

Székely Hírmondó

2017. április 05., 00:342017. április 05., 00:34

Aki kicsit is figyelemmel kíséri az országos, az erdélyi magyar, meg a helyi, lokális hírcsatornákat, az meglehetősen sok és különféle hírt olvashat az oktatási intézményekben zajló folyamatokról: lepusztuló vidéki iskolahálózat, újabb miniszteri reform, romló PISA-teszt, összevont osztályok, halomra bukó diákok, erőszakoskodó tanárok vagy éppen szülők, hogy túl sok a tananyag, hogy túl nehéz az iskolatáska, és még lehetne folyatni a sort. Helyi szinten leginkább a romló demográfiai mutatókat kísérő diákhiányra, és ebből a tényből következő intézményi átszervezésre panaszkodnak, illetve a diákok évről évre romló teljesítményére. Szűk cselekvési jogkörük ellenére a helyi oktatást működtetők igyekeznek tartani a lépést a változással, sőt elébe is mennének: pl. regionális együttműködésben a szakoktatás fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, illetve programszerűen zajlik a falusi iskolák tatarozása.

Mutatis mutandis – változtatva a változtatandót, szól a latin közmondás. De a változásnak és az átalakításnak elkerülhetetlen módon vesztesei is lesznek, sőt már meg is vannak. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség próbavizsgákról közzétett adatai alapján Háromszéken a falusi iskolák a vesztesei az oktatást érintő folyamatoknak. A falusi és városi iskolákba járó diákok közötti tudásbeli különbség hatalmasra nőtt: míg az előbbiek 62%-a megbukott a vizsgán, addig ez az arány városon „csupán” 40% körüli.

Bármilyen okok is vezetnek ehhez a minőségromláshoz, az ott tanulók esélyegyenlősége a számok tükrében egy rossz viccnek tűnik. Az eredmények ugyanis arra engednek következtetni, hogy nem ugyanazt a felkészülést kapják a diákok városon és falun, és így végső soron nem ugyanazzal az eséllyel indulnak neki az Élet nevű kihívásnak Lécfalváról, mint Sepsiszentgyörgyről. Magyarán fennáll az a veszély, hogy a falusi közegből induló gyerek behozhatatlan hátránnyal marad. Ez pedig a helyi iskolák további hanyatlását vetíti előre, hiszen melyik szülő bízná gyermekét egy rossz távlatot kínáló iskolára. És nem kell különösebben ecsetelni azt sem, hogy a jogos szülői aggodalom milyen pusztító következményekkel járhat a falusi intézmények és közösségek életére, de a megye oktatási hálózatára is en bloc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust