A „normális” Románia

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Dimény H. Árpád

2019. november 28., 00:042019. november 28., 00:04

Még három nap, és ez az ország, amit nem tudtam soha hazámnak nevezni, magára ölti a legszebb ruháját, és kilép a rivaldafénybe, hogy ünnepeltesse magát. Kihúzhatja magát, hiszen új kormánya van, melynek élén egy megújult erőktől duzzadó elnök áll. Kétszeresen kihúzhatja magát, hiszen most ismét elmondhatja, hogy ő az európai, a modern és „normális” Románia.


Itt nem történhet olyan, hogy rendőröket vernek véresre bűnözők (Cãlina település, Prundeni község, Vâlcea megye), mert igazoltatni akarnak egy illegális állatszállítmányt. Ebben az országban nem történnek tinigyilkosságok, nincsenek pszichopata sorozatgyilkosok, és a Caracali nevű települést is átköltöztették a nagy-európai határon túlra. Itt működik az állampolgárok védelmét biztosító rendszer, titkos és nem titkos szolgálatok hada véd bennünket mindennap.


Itt nem történhet meg az, hogy egy tízéves kislányt két férfi (20 és 30 évesek, egy rettegett bűnbanda tagjai) elragad az utcáról (vasárnap 18.30-20.30, Vidin negyed, Brãila város), és a járókelők szeme láttára, sikoltozások közepette elviszik, majd egy lakásban összeverik, aztán két órán keresztül mindenféle fajtalanságot elművelnek vele, végezetül pedig vérbe fagyva kidobják az utcára.


Itt nem fordulhat elő olyan, hogy négy évvel a Colectiv-tragédia után, ahol 65 fiatal vesztette életét egy tűzvédelmi engedély nélkül működő szórakozóhelyen, egyszerűen eltűnik a Hivatalos Közlönyben frissen publikált jogszabályból az a rész, amely kimondta, hogy az iskoláknak és az óvodáknak tűzvédelmi engedéllyel kell rendelkezniük a működésükhöz. Merthogy az európai, a modern és „normális” Romániában nem létezhet olyan, hogy mintegy 7000 tanintézet több mint felének ne legyen tűzvédelmi engedélye.


Ebben a rózsaszín ájerű országban jólét van. Az egyik nyugdíjasunk három év alatt (2016-ban vonult vissza) 864 ezer lejt kapott az államtól áldozatos munkájáért. És ha megéri – miért ne érné meg! – a 80 évet, összesen 1.920.000 euróval jutalmazzák: A volt főügyészről, Ilie Botoși-ról van szó, aki számos „érdembeli” cselekedete mellett azzal is rászolgált erre a magas nyugdíjra, hogy tudományos kutatómunkát végzett egy németországi harcművészeti klubnak álcázott akadémián.
Isten éltesse a „normális” Romániát!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust