
Még mielőtt az országos költségvetés megszületne, fontos lenne figyelembe venni a 165 ezer tagot képviselő Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) igényeit is, vélik az említett szervezet vezetői, akik múlt héten tárgyalásra kérték fel Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert.
2021. január 19., 00:052021. január 19., 00:05
Január 14-én, csütörtökön Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel zártkörű videokonferencián kerültek terítékre a követelések. Bár jelen voltak a megyei elnökök és a hat bukaresti szektor szakszervezeti képviselői, párbeszédet csak Simion Hancescu elnök folytathatott a miniszterrel.
Nagy Gábor lapunknak elmondta, miután mindenki arról az álláspontról indult, hogy a második félévben jelenléti oktatásra kerül sor, a tananyag bepótlásának menete volt az egyeztetések első pontja. Ezt minden iskola saját elképzelése szerint állítja össze, de nem született konszenzus arról, hogy ez a félévközi vakációban, szombati napokon vagy nyári vakációban történjen. Annyit meglebegtetett a miniszter, hogy ösztönző órabért fognak fizetni a pluszmunkát végző pedagógusoknak.
Romániában a költségvetés legnagyobb átka a fejkvóta szerinti költségvetés-számítás – mondta a megyei szakszervezeti vezető. Tavaly ez a büdzsé országos szinten 1,3 milliárd lej volt. Cîmpeanu miniszter megígérte, hogy tárgyal kormányával a minimum 1,5 milliárdért, de ez még mindig nagyon messze van a tanügynek törvény szerint járó 6%-os költségvetési részesedéstől, körülbelül 3,3 %-ot tenne ki. Állítólag ennyi jut az ország pénztárcájából, a különbséget uniós pályázati forrásokból remélik. Azt már lehet tudni, hogy Câțu miniszterelnök még a második félév előtt, januárban hajlandó fogadni a vezetőtanács elnökét és tagjait, hogy elbeszélgessen az érdekképviselet országos vezetésével.
Újabb pont volt a listán a spórolási szándékkal 28-as osztálylétszámra számított beiskolázási terv, holott a törvény által előírt középérték 25 fő. A nagyobb létszám viszont kezelhetetlen, állítják a tanárok. Cîmpeanu hajlandónak mutatkozott, hogy a kormányülésen újratárgyalja ezt a kérdést.
Azt is kérte a szakszervezet a közeledő igazgatói versenyvizsgákra való tekintettel – ezek megszervezésére is ígéretet kaptak –, hogy a tantestületeknek legyen joga akár megvétózni is az igazgatójelölteket. Romániában ugyanis nagy divat az igazgatók pártpreferenciák szerinti váltogatása, ez a jelenség azonban nem jellemző a magyar megyékre. Erre vonatkozóan kompromisszumot ajánlott a miniszter, mely szerint 20–30%-ban számít bele majd a végső pontozásba a tanári kar elutasító álláspontja vagy ajánlása.
„Nemcsak nevetséges, hanem sértő is, hogy az osztályfőnökök 10%-os és az érdemfokozatokkal rendelkező pedagógusok plusz 25%-os juttatását a 2016-os decemberi szinten befagyasztották. Ezen föltétlenül változtatni kell, hiszen már rég nem éri el ezt az arányt, mert a fizetések azóta megnőttek” –mondta Nagy Gábor.
Végül utolsóként a rövid tárgyaláson az a kérés is szerepelt, hogy nemcsak a pedagógusokat, hanem a teljes iskolai személyzetet oltsák be, ez irányban is intézkedést ígért a miniszter.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!