Az első meccset a Sportklub nyerte

Az első meccset a Sportklub nyerte

Fotó: Gecse Noémi

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Dobos László

2017. március 07., 21:362017. március 07., 21:36

Telt ház ellőtt, a két szurkolótábor hangos, de sportszerű biztatása mellett kezdődött kedden este a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Progym összecsapás, amelynek első emberelőnyét ki is használták a csíkiak. Jól játszott az első harmadban a Progym, sok támadást vezettek, és a 8. percben sikerült az egyenlítés: Csergő távoli lövése után a korong egy játékoson irányt változtatva csorgott be a csíki kapuba. A játékrész hátralévő perceiben a Progym Csergő révén kihagyott egy büntetőlövést, és egyik veszélyes lövésük a kapuvasat találta el.

Jobban kezdte a második harmadot a Progym, ellentámadásból Kiricsenko révén a vendégek átvették a vezetést, de a következő csíki támadásnál, 18 másodperccel később öngólt vétettek, majd emberelőnyös helyzetben gólt kaptak. Ez lélektanilag letörte a vendégeket.

A Sportklub pedig szárnyakat kapott, előbb egy nagyon szép Kana–Szolarjov-összjáték, majd a Valchar–Moldován-kombinációt követően már három góllal vezettek a csíkiak. Lehetett volna négygólos is a csíki előny, Antal Zsombor azonban nem tudta értékesíteni az ellene történt szabálytalanság miatt megítélt büntetőlövést.

A harmadik harmadban a Sportklub okosan tartotta az előnyét, sőt egy emberelőnyös szituációt kihasználva 6–2-re módosította az eredményt.

Eredmények, elődöntő, első mérkőzések:
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 6–2 (1–1, 4–1, 1–0).
Gólszerzők: Ilja Szolarjov (2. és 27. perc), Radim Valchar (23.), Péter Róbert (35.), Moldován Ervin (39.) és Tomas Kana (59.), illetve Csergő Hunor (8.) és Vitalij Kiricsenko (23.).
Büntetőpercek: 10–18 (ebből a gyergyói Alekszej Alekszejevnek 10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Rudolf Lauff, Csata Attila és Deák Gellért.


Brassói Corona–Dunărea Galați 4–3 (2–1, 0–1, 2–1).
Gólszerzők: Mihály Árpád (12. és 52), Richard Filip (17.), Ian McDonald (53.), illetve Ondrej Rusnak (10.), Juraj Durkech (29.), Philip Busbacher (46.).
Büntetőpercek: 37–42 (ebből Timoth Clarke-nak 5+20 perc, illetve Ondrej Rusnaknak 10 perc). Játékvezetők: Branislav Jura, Máthé István és Sikó Levente.

Szerdán este megint megmérkőznek a csapatok, a helyszínek újra Csíkszereda és Brassó, a találkozók ismét 18.30-kor kezdődnek. Az elődöntő további tervezett időpontjai: március 11., (ha kell) 12. és 14.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

2017. február 25., szombat

Egyszer sem tudta megverni a Steaua a Progymot

Megérdemelt győzelmet aratott a Gyergyószentmiklósi Progym a Bukaresti Steaua ellen a román jégkorongbajnokságban.

Egyszer sem tudta megverni a Steaua a Progymot
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!