Világvégék

Nem tudom, ki milyen világvégét képzel el magának, milyent tudna könnyebben vagy nehezebben elfogadni. A nagy villanás, a hirtelen sötétség, az elsüllyedés, özönvíz, robbanás vagy gyilkos hőhullám mind ott van azok között a nem várt, de rendszeresen rettegett jelenségek között, amelyek időről időre valamiért közelinek, aktuálisnak tűnnek, és amelyekre nem lehet rendesen felkészülni, még akkor sem, ha valaki fél életét túlélőkészletek és eszközök felhalmozásával tölti. De az ismertebb módok mellett milyen lehet például mondjuk egy műszaki típusú, jellegű világvége? Amikor a digitális, a miénket lassan meghaladó mesterséges intelligenciával rendelkező, élettársainkká vált műszerek a félelem, az izgalom teljes hiánya nélkül, érzelemmentesen jelzik és figyelmeztetnek is arra, hogy mindennek vége. Nem tudom, milyen lehet.

A múltkor egy este a televízió távirányítóján a gombokat nyomogatva és egyik csatornát a másik után váltogatva egy adott pillanatban a képernyőn nem volt semmi, csak sötét háttér felkiáltójelekkel, a képernyő alján, az információs sávon csak ennyit írt: Világvége. Nem tudom, hogy telt el a következő két másodperc, de nagyon hosszúnak tűnt. Csend volt, nem jött a nagy villanás, nem robbant semmi, nem aludtak ki a fények, sem szökőár, sem földrengés nem történt. De ez az egyszerű felirat mindezeknél félelmetesebbnek tűnt ebben a két másodpercben. Mert kellett ennyi, amíg rájöttem, hogy a felirat valójában egy katasztrófafilm címe, és a képernyő nem azért volt sötét, amit ott írt, hanem egy sokkal enyhébb, egyszerűbb műszaki ok miatt. A filmet nem néztem meg, így azt sem tudom, ott éppen a világvége melyik változat érvényesült. De ezzel együtt megismertem még egy lehetőséget. Nem tudom, melyiket választanám.