Verseny hagyományos szellemben

Bevallom, kétkedve fogadtam, amikor először hallottam, hogy a népzene- és néptánckultúra terén is televíziós vetélkedőt szerveznek. A Fölszállott a páva népi tehetségkutató versenyről van szó, melyet a Duna Tv és a Hagyományok Háza hirdetett meg tavasszal. Emlékszem, hogy a táncházzenészek találkozóján pont erről vitatkoztak a népzenét játszó fiatalok, hogy ez nem az a terület, ahol meg kell méretkezni, hisz a hagyományos kultúrát kedvelők általában egymásra építenek, nem pedig versengenek.  Főleg akkor kezdtem fogni a fejemet, amikor arról is beszéltek, hogy itt is lesz közönségszavazás. Azért voltam szkeptikus, mert manapság elszaporodtak azok a tehetségkutatás címén futó televíziós vetélkedők, ahol nem a tehetség, a tudás, hanem a népszerűség számít és az eladhatóság. Megnéztem egy pár ilyen versenyt azzal a gondolattal, hogy ugyebár ha az ember valamit nem lát, ne alkosson róla véleményt. Szomorúan tapasztaltam, hogy a legjobbak is kieshetnek, mert a zsűri továbbengedi a népszerűség nyomására a középszerűeket. Olyan is történt, hogy az első öt között lévő hamisan énekelt (!). Többet nem fecséreltem időmet, ezekre a kirakatversenyekre. Egészen más a helyzet a Fölszállott a pávával.  Már az elődöntőknél magas volt a színvonal, a mérce. Mégis más a hangulat, mert más a versenyzők és a zsűri hozzáállása. Itt a döntéshozók tényleg kiszűrték a legjobbakat, másfelől akiknek még javítani kell az előadáson, jó tanácsokat adtak. A versenyzők sem egymáson átgázolva küzdenek, éppen ellenkezőleg: örülnek, hogy sokszor régi ismerősökkel találkoznak, illetve új barátokra tehetnek szert. A fellépések előtt oldott hangulatban közösen időznek a váróban. Az első decemberi szombaton tartott döntőn a tizenkét csapatból az első négy legjobbat választotta ki a zsűri, egyet a közönségszavazat vitt tovább. Persze nem emeltdíjas sms-eket kellett beküldeni, mert itt nem az a cél, mint máshol, hogy a szervező minél többet bezsebeljen. Szóval a mezőny több mint fele el kellett búcsúzzon, mégsem távozott sírva vagy összetörve senki, mint ahogy másutt általában történni szokott. Sőt, a két egyéni táncos közül Májer Tamás úgy köszönt el, hogy kifejtette: egyáltalán nem szomorú, mert Bereczki Istvántól (a győztestől) nem szégyen kikapni. Érződött a magatartásán, hogy ő nem veszített semmit, hanem nyert, mert előadhatott egy olyan táncot, amit a megfelelőképpen értékeltek olyanok, akikre mindig is fel lehet nézni, valamint látott egy olyan produkciót, amelyből az elkövetkezőkben építkezni lehet. Ebben a tartásban mintha benne lett volna azoknak az elődöknek a szelleme, akik nem egy fogyasztói, rohanó világban éltek, hanem rá tudtak hangolódni a természetre és egymásra. Hiszen a népi kultúrára jellemző, hogy egymástól tanulnak az emberek. A táncosok is a jó képességű elődöktől lesik el a figurákat, csak kis mértékben fűszerezik azokat, teszik hozzá a magukét.