Vergődő turulmadár

A madéfalvi veszedelem 251. évfordulóján tartott megemlékezésen, január hetedikén a résztvevők megtapsolták Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt, amikor bejelentette: a magyar kormány 17 millió forintos támogatást nyújt a Siculicidium-emlékmű befejezéséhez. A taps helyénvaló volt.

A madéfalvi megemlékezés előtti napon Potápi csíki elöljárókkal – többek között Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Korodi Attila parlamenti képviselővel és több csíkszéki polgármesterrel – találkozott. Az esemény nem volt nyilvános a sajtó részére, ezért csak az utólag kiadott közleményből tudhatjuk, hogy nagyvonalakban miről is szólt a beszélgetés. Nos, ott nagyívű csíki tervekről (repülőtér a ködös Csíkban, a Hargita sírégió megalakítása...) tartottak öntömjénező kiselőadásokat a magyar kormány képviselőjének. Időközben kiderült az is, hogy már nem is egy repülőteret építenének Hargita megyében, hanem kettőt: egyet ugye Csicsóba, egy másikat pedig a Cekend-tetőre.

Mindezek tükrében visszásnak – vagy nevezzük nevén a dolgokat, szégyennek – tűnhet, hogy a magukat erőseknek tartó csíki önkormányzatok magyar állami támogatás nélkül képtelenek felújítani a székelység egyik jelképét, a Siculicidium-emlékművet. Mert az valóban igaz, hogy nagyszámú, gazdaságilag erős közösségekről beszélhetünk, minden falunak, községnek saját közbirtokossága van tetemes vagyonnal. És ha ez még nem lenne elegendő, érdekképviseleti szervezetünk évtizedek óta Csíkból kapja a legtöbb szavazatot, aminek köszönhetően szenátorai, parlamenti képviselői ott lehetnek Bukarestben. Mindezek tudatában jogosan várnánk el, hogy egy ilyen szimbólum felújításának ne legyen anyagi akadálya.

Az igazán gáláns az lett volna, ha a magyarországi megkeresésre az itteniek azt válaszolták volna, hogy „köszönjük a felajánlást, de elvi kérdés, hogy ezt mi oldjuk meg”. A magyar kormány számára épp elegendő teher a szórványsorsra jutott erdélyi közösségek szobrainak, szimbólumainak felújítása.

Amúgy nemcsak a madéfalvi emlékmű felújítása ütközik nehézségekbe, annak megépítése is kínosan lassan alakult. Mert a korabeli beszámolókból tudjuk, hogy tizennégy esztendeig tartott a gyűjtés, amíg összekalapoztak annyi pénzt, hogy felállíthatták az emlékművet, illetve kifizethették az elvégzett munkálatokat.