Vali nővér Brassóból segít az istennek

Sokat gondolkodtam én azon régebben, hogyan fér meg annyi isten az égben: az evangélikusoké, római katolikusoké, ortodoxoké, görög katolikusoké, meg a reformátusoké, hetednapos adventistáké, unitáriusoké, és még hosszan sorolhatnám. Egyáltalán miért kell annyi isten az égbe, mi a különbség köztük? A különböző keresztény vallások istenei nagyjából egyformák, szűrtem le magamnak, mégis a kérdéssel maradtam: ha ennyire hasonlítanak, miért is kellenek, illetve miért nem elég nekünk az egy igaz isten, miként az unitáriusok hirdetik?

Nemrég azonban rájöttem: hiába, hogy ugyanazt a bibliát ismerik a különböző anyanyelvű emberek, a vallások közt alapvető különbség van. A magyarok istene egyfolytában veri népét, sőt a székelyeket is. És, különös módon, segítőtársai is akadnak.

Ilyen ez a Vali nővér Brassóban. Nem hallottam róla az utóbbi napokig, nem ismerem, de azt tudom róla, hogy előszeretettel segít a magyarok istenének, legalábbis verni a népét. Mivel mindenkinek valahol el kell kezdenie, Vali nővér, a brassói tüdőgondozó gyerekosztályának alkalmazottja megtette, ami tőle telhetett: apró gyerekeket ver kékre, persze nem népének sarjait, hanem „csak” a székelyt. A négyéves csíkszéki legényke, amint hazakerült a kórházból, édesanyja nagy kék foltokat látott a testén. A gyerek nem vallotta be, mitől kékült el ennyire a brassói kórházban, ám a nagyszülőknek elmondta: Vali nővér bevitte a fürdőbe, és vizes törülközővel addig verte, amíg elkékült… Mert, mint mondta, verekedett valamelyik társával.

Én próbálom megérteni Vali nővért, van is pedagógusi képzettségem, ám még a régi makarenkói meg az újabb pedagógiai irányzatok sem sugallják, hogy a gyereket verni kell. Se vizes törülközővel, mint a kórházi nővér teszi, se mással. Még szóval se. Ennélfogva nem érthetem meg az ilyen ferde hajlamú, elboruló agyú felnőtteket, különösen azt, akinek munkakörébe tartozna, hogy a rá bízott gyerekek ne csintalankodjanak, ne verekedjenek, egyszóval semmi bajuk ne essék. Vali nővér azonban, belefáradva munkájába, amit ugyan nem végzett el, kitalálja a büntetéseket…

Balszerencséjére a négyéves kisgyereket hazaengedték, mielőtt a kékségek elmúltak volna testéről.
A rokonoknak már eleve gyanús volt, hogy a szóban forgó brassói kórházban nem lehet telefont hagyni a gyerekekkel. Persze, okosodom meg, mert akkor haza lehet telefonálni, akár le is lehet fényképezni, amint a Vali nővérszerű állami alkalmazottak az adófizetők pénzén verik kékre az adófizetők kisgyerekeit.

A méltóságos egészségügyi miniszter meg a kórházigazgató most elkezdheti a vizsgálatokat, hogy rájöjjön: mi nem jó ebben a romániai rendszerben. Megmondom én nekik, mielőtt belefáradnának a vizsgálódásba: semmi sem jó. Repülni kell a Vali nővéreknek, a kórházigazgatóknak és, ha tisztességes, a miniszternek is, odahagyva a bársonyszéket, mielőtt kirúgnák alóla.

Én őszintén sajnálom a brassói Vali nővért, ha másért nem, hát azért, hogy nem a munkáját végzi, hanem az istennek akar hathatós segítségére lenni. Talán annyit megtanulhatott volna a vallás kapcsán, hogy Istennek szándéka van minden teremtménnyel, még azzal a székely legénykével is, akit ő kékre vert. És ezt a szándékát nem biztos, hogy csupán Vali nővérnek hozza tudomására…
Ez nem a reklám helye a megtér(ít)ésre, csupán egy igaz történet.