Vajon mi is ilyen csehül állunk?

A sajtóhír azért döbbenetes, mert egyrészt kormányválság esete is fennforog, amint Rejtő kedvenc hőse, Fülig Jimmy fogalmazott, ugyanis a jelenlegi miniszterelnök kabinetfőnöke is (még) benne van a pácban. Másrészt pedig ha általánosítunk, a „velejéig romlott” politikum mindeddig háttérben folyt ügyködéseit is – legalább egy részét – várhatóan kiteregetik.

Ez persze senkit nem vigasztal, és nem tölt el örömmel, elképzelhetően még a cseheket sem. Mert ez az olvasó számára csupán statisztikai adat: íme, szóval a csehek is… Ők sem különbek. Ott is van korrupt hivatalnok és korrupt politikus és korrupt hírszerző. Olyasmit moroghatunk bajszunk alatt (már akinek van bajsza): úgy kell nekik, végre elérkezik az igazság pillanata!

Ám az igazság pillanata ettől még nem jön el minden körülmény között. Dehogy is… Kivájják őket a slamasztikából, mert ha ilyen szinten romlott, korrupt egy ország vezető rétege, akkor ugyan rezeg már az ina sokaknak, akik még benne vannak, és éppen közülük kerülnek ki azok, akik inkább elsimítják az ügyet.

Éppen erre vagyok kíváncsi. Hogy ha megomlik a rakás, kiket nyom oda? Kik voltak, akik vagyonokat halmoztak a cseheknél is, kik azok, akik a bizalmas információkat nem csupán megszerzik, mármint az állambiztonságiak, hanem oda- vagy eladják másoknak? Kiknek érdeke, hogy lehetőleg minden fontos embert lehallgassanak, kövessenek?

A dolog visszája, hogy ugyanezeket a nem éppen megengedett módszereket kell alkalmazni ahhoz is, hogy ezeket a nagy kutyákat lefüleljék.

Na most a dologban az az izgalom, hogy a cseheknél létezik-e nem átpolitizált állambiztonság és bíróság, amely az országuk legnagyobb embereit is épp úgy lecsukja, mint az utolsó tyúktolvajt. Mert korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaélés vádjával vették őrizetbe őket. Egyedül a katonai hírszerzés vezetőjét nem zárták rács mögé – szabadlábon védekezhet.

Valami történik a mélyben. Már nem lehet mindent elhallgatni és mindenkit elhallgattatni. A cseheknél legalábbis. Mert elég csak a legkisebb sérelmekre gondolni, a fújtatás és dühös kifakadás, a szitkok után mit tehet az egyén? Belenyugszik… vagy belepusztul abba, hogy mindig mások rángatják erre-arra. Megszabják akár azt is, miről beszéljen és miről ne. Megfizetik, anyagi előnyöket, jó zsíros, semmi munkával nem járó munkahelyeket kínálnak – ismerős ugye? A mi kutyánk kölyke – hangzik el a célzás ilyenkor.

Az egyénnek azért is ilyen szomorú a helyzete, mert a törvény, ugye, mint minden demokráciában, megtiltja az önbíráskodást. Ha nem orvosolják az én sérelmeimet, ha tologatják az aktákat évszámra, nem az erőszak, nem a fegyver, a kényszer és a saját fejem szerinti rendtevés a megoldás. Persze. Mert nem demokratikus. De arról vajon tudnak a mai ügyvédek, bírák, hogy államalapító királyunk törvényeiben azt is megtaláljuk: halál járhat arra az uralkodóra, aki nem a nép szempontjait érvényesíti, illetve aki országa, népe ellen tesz, az számon kérhető, élete is elvehető, a tettest nem kell felelősségre vonni.

Így és ilyen feltételekkel uralkodtak magyar királyaink. És ma? A képviselők is mentelmi jogukkal takarózhatnak.

Lássuk csak, az egy hete elkezdődött cseh tisztogatásnak, a dolgok tisztába tevésének meddig tart a lendülete? Reménykedjünk, hogy éppen addig, amíg kell! Mert mi is csehül állunk ebből a szempontból.