Úgyis mindegy?

A maffiával emlegeti egy lapon a román törvényhozást a sajtó. A maffia előbb-utóbb kénytelen lesz kikérni magának ezt az összehasonlítást. Rossz fényt vet rá.

Atomnyugdíjat szavaznak meg maguknak, majd a polgármestereknek, nem adják ki a kollégákat az igazságszolgáltatásnak, szentesítik a rokonság alkalmazását a saját irodáikba, és így tovább sorolhatnánk a képviselők és szenátorok idei disznóságait. Kiváltságokkal bástyázzák körbe magukat, miközben szemrebbenés nélkül hazudják a szemünkbe, hogy a nép érdekében dolgoznak. Ilyet tisztességes bűnöző nem tenne.

Ez a magabiztosság, amivel a honatyák minden jóérzést félretéve betonozzák körbe a valagukat azt jelenti, hogy cseppet sem félnek azoktól, akikből élnek. Egy dologtól rettegnek mindössze: értük jön a korrupcióellenes ügyészség. Éppen ezért mindent megtesznek, hogy erre lehetőleg ne nagyon kerülhessen sor.

Ha mégis szimatolni kezd a DNA, a politikusok azonnal világgá sírják: politikai megrendelésre üldözik őket. Vagyis ők tulajdonképpen valamilyen mocskos színjátékok áldozatai. Hát Romániában egyáltalán nem zárható ki, hogy bizonyos dolgok politikai megrendelésre történnek. De akkor sem a politikusok az igazi áldozatok. Azok valójában a választópolgárok. Mert hagyják, hogy felmossák velük a padlót.

Eltűrik, hogy a zsebükből élő egyének bármit megtehessenek. A maffiát megszégyenítő politikusoknak nem kell tartaniuk attól, hogy a választók számon kérik őket. Sőt, alig néhány hete derült ki egyértelműen, hogy nemcsak a vádlott, de az elítélt jelölteket is lazán mandátumhoz juttatják a szavazók. Ez az ország saját magát szívatja.

Persze, hogy vannak kivételek, vannak tisztességes választottak. Ám, ha ők sem értik a helyzet súlyosságát, nem érzékelik, hogy nem lehet vállalni ezeket a dolgokat és azt a közösséget, amely a saját érdekeit helyezi mindenek fölé, akkor tulajdonképpen veszni hagyják a becsületüket. A polgárokéval együtt.