Tisztelhetetlen Ház

Hogy a Tisztelt Ház kifejezés mikor és miként került be a köznyelvbe és köztudatba az országgyűlés szinonimájaként, nem tudom, de minden jel szerint ebben Mikszáth Kálmánnak elévülhetetlen, ha nem épp kizárólagos érdemei vannak. Ő volt az, aki Kossuth nyomdokain haladva irodalmi szintre emelte a parlamenti tudósítás műfaját Magyarországon. A Tisztelt Ház metonímiát ma már kiterjesztőleg használjuk arra az egyedülvaló intézményre értve, amely minden demokratikus országban – helyenként sajátos formában – a törvényeket hozza, s egyben a népképviselet legmagasabb fóruma. Azt hinné a közönséges halandó, hogy az elnevezésnek – ami ugye egy megszólításból származik – köze van a tekintélyhez, tisztelethez, minőséghez, eleganciához és elevációhoz, túl a kötelező udvariasságon. Nos, talán sokfelé van is, de Romániában más a helyzet.

Se 1989 előtt, se azután nem volt a román törvényhozás – akárminek is nevezték – a kiválóbbnál kiválóbb választottak gyülekezete, de amilyen majd most, a december 9-i választások nyomán lesz, az egyszerre kiábrándító és aggasztó. Már az is vérlázító, hogy szinte hatszáz fősre duzzasztották a mai hatalom gyakorlói a T. Házat, pofon csapva a 2009-es referendumkor megmutatkozott népakaratot, amely nemcsak egykamarás parlamentet tart kívánatosnak a jelenlegi kétkamarás helyett, hanem 300 főben maximálná a képviselők létszámát. De ezen felül egyenesen tragikus, hogy olyan 588 ingyenélőt kell majd eltartania ennek a szegény (mert elszegényített!) országnak, akik között szép számban vannak köztörvényes bűnözők, szélhámosok, politikai kalandorok, félanalfabéták, szellemi és erkölcsi nímandok, az igazságszolgáltatás elől menekülők és volt szekusok. A tiszteletet nem érdemlők sokasága teszi tisztelhetetlenné azt a bukaresti intézményt még akkor is, ha titkon abban hiszünk, hogy talán épp az általunk, magyarok által megválasztottak képezik majd a tisztelhető kivételt.