Tiltakozás és verekedés

Marosvásárhelyen viszonylag békések a tüntetések. Az emberek kiabálnak, vonulnak, majd megint kiabálnak és vonulnak tovább. A csendőrök helyett inkább egymással vesznek össze. Tudják: a csendőrnek sem jobb az élete, legszívesebben levenné az egyenruháját, de nem teheti. Nem valami eskü miatt, mert amikor az ember úgy érzi átverték, akkor az eskü már semmisnek tekinthető (persze ez embertől függ). A csendőr a családja miatt nem dobja el a gumibotot. Mert valamiből el kell tartania az otthoniakat. Visszatérve Marosvásárhelyre: jelen sorok írója két konfliktust látott a tüntető(k) és a csendőrök között. Az elsőben egy úr (enyhén ittasan) megpróbálta elmagyarázni a hatóság munkatársainak, mi a feladatuk. A másiknál szintén kioktatásról volt szó, de annak végén a tömeg együtt kiabálta: a csendőr velünk van – és békésen mentek tovább.

Emlékeztet ez arra az ominózus tévészékostromra Budapesten. Csak ott rendőrökről volt szó: Magyar rendőr velünk van.

Számomra felfoghatatlan, hogy a bukaresti tüntetők miért nem gondolnak arra, hogy annak a szerencsétlen csendőrnek a rendfenntartás a dolga? És csodálkoznak, ha eldob egy füstgránátot, amikor ő és társai vannak 1500-an és velük szemben állnak 9000-en? Nem. Ebben a helyzetben a legelvetemültebb vöröskutyadrukker is így tenne. Persze könnyű azt mondani, hogy nem. A nemnél könnyebben egyetlen szót sem lehet kimondani. De megemészteni a kérdést, az már nehezebb.
Sokan csodálkoznak azon, hogy a székelyföldi városok viszonylag nyugodtak. Mi ennek az oka? Az, hogy a háttérből nem izgatják őket az ellenzéki pártok – itt ugyanis erről van szó. Egy példa: A SMURD-ért csaknem 5000 ember vonult utcára, a tiltakozásokon mindössze 700-800 személy vett részt (a legszebb napokon). Egy magyargyűlölő polgármesteri székre pályázó Kárpátokon túli „emberi jogvédő” ennyit tud tenni a pártjáért, amely a tehetetlensége miatt jutott oda, ahol van.

Félreértés ne essen. Nem jó ez a kormány. Nem volt jobb az előző sem, és valószínűleg nem lesz jobb a következő sem. Ez egy ilyen ország. Vagy nyelsz, vagy mész. Mert mi történne, ha lemondana a mostani kormány néhány hónappal a választások előtt? Semmi. Jönne a következő, amelyik ugyanezt művelné, csak narancs helyett piros-kék-sárgába öltöztetve az ürüléket. Ez Románia. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: az erőszak nem vezet semmire. Ami pedig a legrosszabb: nekünk egyelőre úgysem lesz jó.