Széljegyzet a szegénységünkről

A bukaresti lapok, de még inkább a politikusok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a székelyföldi megyék az ország legszegényebb megyéi. Grafikonok jelennek meg, bemutatva az adatokat, amelyek igazolják állításaikat, legutoljára például azt, hogy az országos nettó kereset Hargita megyében a legalacsonyabb! Ami igaz is. Hogy milyen céllal írják mindezt, tudjuk. Viszont az okokról, hogy ez miért van így, már keveset írnak. A napokban például kisebb botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a kiflit és tejet egyenesen Tordáról hozzák. Emlékeznek még a híres „borvíz útja” programra? Mit gondolnak, ott ki volt a főpályázó? Talán Hargita megyei cég? Vagy egy olyan megyéből való, ahol borvizet sem láttak? Döntsenek önök, kedves olvasóim. Szinte törvényszerű, hogy a legtöbb ilyen pályázatot olyan cégek nyerik meg, amelyek az ország más megyéiből kerülnek ki. Ők megnyerik a pályázatokat, lefölözik a pénzt, majd újabb pályázatot hirdetnek az alvállalkozók számára, amelyek majd elvégzik a munkát. A pénz töredékéért. És ezek vagyunk mi! Vagyis a Hargita vagy Kovászna megyei cégek.

De ott van például a borvíztöltők ügye is. A borszéki tulajdonosi köre ismert. Többnyire bukarestiek.  Kevésbé ismert viszont a Kovásznán lévő borvíztöltöde tulajdonosi köre. Mit gondolnak, ott ki a tulajdonos? Nos, a kovásznai borvíztöltő bérlője vagy tulajdonosa a Moldovai Köztársaságból érkezett. Ahelyett, hogy Kovászna városa lenne a tulajdonos. Ezt jelenti, ha nem rendelkezünk saját erőforrásainkkal. És persze az 500 ezer lejes évi forgalmat lebonyolító cégek Bukarestbe adóznak. Hogy az olyan stiklikről ne is beszéljünk, amilyenek a privatizáció idején történtek. Amíg a nagyprivatizáció zajlott, egy kormányhatározattal kötelezték a közjegyzőket, hogy a privatizáció során keletkezett bevételeiket állami számlára utalják...

És lehetne sorolni napokig az ilyen történéseket. Pedig én nem is vagyok „szakmabeli”. Vagyis vállalkozó, aki nap mint nap ilyen törvényekbe ütközik. A nagyobb cégek, amelyek „adtak magukra”, bukaresti irodákat tartottak s tartanak fenn. Mert másképp nem boldogultak, boldogulnak. Ezernyi csatornán folyik el az itt megtermelt jövedelem. És így lett Ilfov megye meg Bukarest az ország leggazdagabb vidéke. A nyugati megyék pedig azért, mert a magyar infrastruktúrát használják. Magyarország határ menti megyéi a legszegényebbek, mert az olcsóbb munkaerő okán mindenki itt telepedik meg. Belső-Erdély pedig stagnál. S ha azt hiszik, hogy véletlenül történik mindez, akkor ki kell mondani, nem. Tudatosan történik, ahogy már történt a két világháború között is. Amikor az erdélyi megyék a moldvaiakénak vagy havasalföldiekének többszörösét adózták. Voltak megyék, amelyek a tízszeresét. Huszonöt év elteltével ott tartunk, ahol a rendszerváltás előtt is voltunk, itt a legrosszabbak a közlekedési viszonyok. Az autópályák – amelyek a fejlődést jelentenék – elkerülnek, ahogy az országos fejlesztések is. Ráadásul a szemünkbe is mondják, hogy szegények vagyunk! Mintha mi tehetnénk róla. Mintha mi ezt nem tudnánk.