Székelyföld régió, vagy semmilyen!

A nyolcvankilenc decembere utáni általános eufóriában az első nagy kijózanító pofont akkor kaptam, akkor kellett rájönnöm, hogy Ceauşescu eltűnése a színről távolról sem jelenti az általa előszeretettel kultivált nacionálkommunista beidegződések végét, amikor megláttam egy szatmárnémeti román nyelvű napilapban a felhívást a Vatra Românească nevű „kulturális” egyesület létrehozására, pontosabban annak egyik mondatát, amely arról szólt, hogy céljaik között szerepel „egy etnikai alapú enklávé létrehozásának a megakadályozása az ország szívében”.

Dörzsöltem is kegyetlenül a szemem, mert a sokoldalúan fejlett szocializmus idején még véletlenül sem merte senki deklaratív szinten felvállalni, hogy a magyaroknak kuss, mindez csak mutyiban zajlott, én naiv (sokkal fiatalabb is voltam) pedig azt gondoltam, hogy ha vége a diktatúrának, azonnal kitör a jogegyenlőség is...

Nos, a Vatra jelentősége (miután megtette a kötelességét a márciusi események kapcsán, akárcsak később a bányász szakszervezeteké is a bányászjárások után) azóta eltörpült, felváltották a szekuritáté sokkal jobban szervezett utódszervezetei, s lassan hivatalos kormánypolitikává vált, több-kevesebb hatékonysággal, a nemzeti elnyomás intézménye.

Mégis, huszonnégy évnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta, amíg a bukaresti hatalom elérkezettnek látta az időt, hogy beváltsa az 1990 januárjában, a Vatra Românească létrehozására való felhívásban megfogalmazott célkitűzé­sét a „nemzetiségi enklávé” végleges eltörléséről, minden logikának, nemzetközi gyakorlatnak és észérvnek ellentmondó, csakis elvakult nacionalizmussal magyarázható regionalizációs tervével.

Az elmúlt húsz-egynéhány évben sok minden megváltozott Romániában, a nemzetiségek (pontosabban a magyarok, a többiek ugyanis kis létszámuk miatt nem számítanak tényezőnek) jogállásában is, a törvényben szavatolt jogokat azonban a végrehajtók sokszor saját belátásuk (vagy vak szélsőségességük) szerint tartják (illetve dehogy!) be, lásd például a MOGYE esetét. Nem kételkedünk azonban abban, ha tényleg létrehoznak olyan régiót, amely teljes egészében megszünteti a magyar többségű területeket, a végrehajtásban nem lesz hiba.

Egy dologgal, a székely-magyar lakosság ellenállásával viszont nem számolnak Bukarestben. A szombati tüntetés csak figyelmeztetés. Vigyázat, Bukarest! A székely béketűrés sem végtelen! Ha majd minden magyar szervezet összefogva csap oda a politika asztalára, akkor mégsem lesz folytatható ez a „bársonyos genocídium”.