Szabadság

Az internetet böngészve csak ritkán csábulok el a tolakodó reklámoktól, igyekszem becsülettel szűrni is őket mindenféle kütyükkel, az x jelzésű cikkeket pedig elvből el sem olvasom. A tévéből, rádióból, ha akarom, ha nem, úgyis ömlik a reklám, legalább a böngészés legyen tiszta, amennyiben rajtam áll. 

Most mégis bűnbe estem. Pedig már a hírfej alatt ott volt a tisztességes x, tehát jóelőre tudatták, hogy ez a reklám helye, mégis rákattantam. És a cikkből át a honlapra – nincs mit magyarázni, az elveket feladva, reklámfogyasztás történt. Pedig nem volt sem szemrevaló nőszemély, sem kutya, sem kisgyerek az oldalon.

Ajtókat reklámoztak. Kültérit, beltérit, üvegeset és biztonságit, oldalra csúszósat és harmonikaajtót, fényképekkel, ahogy az dukál, semlegesen: sehol sem jelent meg boldog család vagy sejtelmesen kivillanó combok, miegymás az ajtók mellett: csak ajtók voltak, szépek és kívánatosak.

Hosszan értekezetek a furnírozott ajtók előnyéről, mert ugye a tömörfa az vetemedik, szárad és nedvet szív magába, időjárástól függően, miközben a pozdorjából készült bírja a strapát és szép is. A csúszóajtók előnyeinél már egészen elandalodtam, és tervezgetni kezdtem, milyen jó és szép is volna egy. Jól zár, dekoratív, nem foglal helyet meg minden.

De hová?  Mert a családi otthonul szolgáló tömbházlakást úgy vitte el a gazdasági válság, hogy de facto még megvan, de jure azonban már nem a mienk, tehát ajtót sem kell cserélni. Főként mert nem a mienk már, másrészt, mert megvan minden ajtaja.

Rosszul esett a valóságra ébredés, legalább annyira, mint amikor anno félbe kellett hagyni a Kétévi vakáció olvasását a matek házifeladat okán. Tengeri vihar és kalandok helyett másodfokú egyenlet – ugye micsoda különbség!

Az ajtókra visszatérve: nagy valószínűséggel albérletben fogunk lakni ezentúl míg a világ, nem lesz tehát szükségünk, hogy vásároljunk bár egyet is. És ekkor öntött el a szabadságnak az az érzése (hogy a Kétévi vakáció fílingje se menjen kárba), amit eddig talán csak Britannia fiai élhettek át, ott ugyanis hírek szerint minden föld a királynőé, az alattvalók pedig csak a bérleti jogot adják-veszik, mondhatni, albérlő mindenki. És persze, a korona hű alattvalói mellett mindenki más is ugyanilyen szabad itthon is, akinek (már vagy még) reménye sincs arra, hogy saját tulajdona legyen a lakása.

Szoktatom magam ehhez az újfajta szabadsághoz, csak tartok tőle, hogy néha – a reklámellenes elveket feladva – elcsábulok majd egy-egy mosdókagyló, netán pezsgőfürdő-bemutató láttán.