Soha ilyen jó dolgunk nem volt, mint most

Én azt mondom: soha a büdös életben ilyen jó dolga magyar embernek a Kárpát-medencében nem volt, mint most.

Már hallom, ahogy egyesek anyáznak, mások legyintenek. Megvetően ledobják az újságot, ajkat lebiggyesztve elkattintanak. Na Rédai, neked is elment az eszed. Hát hogy lehet ilyen hülyeséget kijelenteni? Hát a büdös életben ennyire rosszul nem éltünk, mint most. A kommunizmus is ehhez képest szuper élet volt. Munka nincs, a fizetés kicsi. Alig tudunk napról napra megélni. S aztán a magyarságról ne is beszéljünk. Ennyire még soha el nem nyomták a magyarságot, mint most. Napról napra egyre kevesebben vagyunk. Veszélyben a nyelvünk, a kultúránk. Még néhány évtized, s kiveszünk ezekről a tájakról.

De mégis: soha a büdös életben ilyen jó dolga magyar embernek a Kárpát-medencében nem volt, mint most. S hogy megússzam az esetleges közmegvetést, most gyorsan azt is hozzáteszem: mondta előadó körútjának egyik állomásán Böjte Csaba ferences szerzetes, Csaba atya.

Így már más, nem? Akkor ez egy olyan papi beszéd, el is lehet könyvelni gyorsan, és berakni a sarokba, majd folytatni a siránkozást.

Akkor én azt mondom: álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el. Előadásában Böjte Csaba is erre sarkallta hallgatóságát. Mert vannak olyan kérdések, ami hit dolga: akár ez a kijelentés is lehetne ilyen. Ő maga egész pontosan így fogalmazott: határozottan hiszem, hogy ilyen jó dolgunk nem volt. De utána rögtön tényeket sorakoztatott fel.

Mert például: senkit nem öltek meg a hitéért, világnézetéért, identitásáért az elmúlt 20–22 évben a Kárpát-medencében. Mikor volt még olyan húsz évünk itt, amikor ennyire bátran vállalhattuk értékeinket, hitünket, nemzeti identitásunkat? Másik példa: sokat szoktuk szidni mostanában az egészségügyet. Csaba atyának erre jópofa története volt. Kovásznán egy egyszerű székely postásemberrel ismerkedett meg, aki a következőt mondta: ő legyen akármennyire székely, de benne román szív dobog. „Vártam, lássuk, ebből mi is lesz\" – mesélte mosolyogva Böjte Csaba. Majd kiderült: az egyszerű székely postásember mondandóját szó szerint kell érteni: Bukarestben szívátültetésen esett át, s attól kezdve mellkasában egy román ember szíve dobog. „Szidjuk az egészségügyet, szidjuk, de azért sokkal jobb, mint húsz évvel ezelőtt, nem igaz? Vagy nézzük az oktatást: mikor volt ennyi főiskola, a fiatalok előtt ennyi tárt kapu? Soha. Kájoni János el kellett menjen a Kárpát-medence másik végébe, Szombathelyre tanulni, mert itt nem volt semmi. Vagy a közbiztonság kérdése. Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelme írta le, hogy bár békeszerető ember volt, mégis negyven csatában több mint 5000 ember vérét ontotta. S most képzeljük el, mi lett volna, ha egy kicsit vérmesebb lett volna\" – nevettette meg a hallgatóságot Böjte Csaba. A szerzetes, akinek alkalma volt alapítványa nevében a fejedelem szülőházát megvásárolni, elmesélte: ahogy az épület kéményét kibontották, felfedezték, hogy bizony Erdély akkori egyik leggazdagabb családjának konyhájában nyílt tűzzel, üstben főztek, mint a pásztorok. „Manapság ha valaki így kéne éljen, sírva fakadna. Bizony ma jobban élünk, mint ötszáz évvel ezelőtt Erdély legnagyobb fejedelme\" – fogalmazott Csaba atya.

Vannak hitbéli, s vannak ténykérdések. Hitbéli kérdés az, hogy elhiggyük: ahhoz, hogy boldog, teljes életet éljünk, nincs szükségünk pénzhegyekre s kacsalábon forgó palotákra. De az már ténykérdés, hogy jelenlegi élethelyzetünk nem jogosít fel arra, hogy annyit nyafogjunk, s annyit siránkozzunk, mint amennyit ezen rossz szokásunkat manapság gyakoroljuk. Csaba atya gondolatmenetét utólagos engedelmével továbbgondolva: csak a hit nem tömi meg a gyomrunkat, nem oltja szomjunkat, és nem óv meg a hidegtől. De határozottan hiszem én is azt, hogy az optimizmussal, jókedvvel, szeretettel és jóindulattal felvértezett emberek a legnagyobb hegyeket is képesek elmozdítani.