Porhintés

Annyit csócsálta a román média – és nem csak az – a rókaképű Traian Băsescu jövés-menését, az államfői székből való ideiglenes felállítását és időleges visszaültetését abba, hogy ma már alig van olyan ember Romániában, aki ne hallott volna erről a vesszőfutásról. Ellenben annál többen lehetnek azok, akiket ez az egész „felfüggesztési” cirkusz teljesen hidegen hagyott. Alkalmi ismerősöm – párbeszédet erőltetve – szegezte nekem minap a kérdést, mi a véleményem erről a romániai „alkotmányos válságról”, hatalmi torzsalkodásról. Bevallottam neki, hogy magam is az erdélyi magyarok ama elsöprő többségéhez tartozom, akit nemcsak az államelnök menesztésére kiírt, amúgy teljesen haszontalannak, ám annál költségesebben bizonyult népszavazás sem tudott mozgósítani, hanem még követni sem voltam hajlandó napról napra a fejleményeket. Mert már eleve gyanúsnak tűnt, hogy az összes cirkuszi szereplő – hatalom és ellenzéke egyaránt – a drága jó román demokrácia megmentésén iparkodik az államfő menesztése vagy megtartás ürügyén. Egy olyan demokráciáén, ami mindmáig tökéletlen, konszolidálatlan, satnya és sajátosan „sajátos”. De miért is lenne másmilyen, hiszen alig két évtizede próbálják-próbáljuk létrehozni – egy alig másfél évszázados zsenge államalakulat zsenge képződményeként! Erőlködésünket sokan méltányolják, de mégtöbben látnak át ugyanakkor a szitán. A német parlament EU-bizottságának elnöke imigyen foglalta össze az elmúlt hetek történéseit: „Antonescu és Ponta mondvacsinált konfliktust gerjesztenek, hogy eltereljék a figyelmet a sikertelen referendumról, valamint Románia valós problémáiról.” A fején talált szög csak erősíti ama régi meggyőződésemet, hogy nekünk valójában teljesen mindegy, melyik „eszku” ül az államelnöki székben. Valós problémáink megoldását ugyanis nem a Cotroceni-palotában kell keresnünk.