Poénvadászaton Makaó és Pécs között

Közügyek iránt bármilyen érzékenységgel és érdeklődéssel viseltető magyar embernek rettentő nehéz most az anyaországi lét. A felbolydult méhkas metaforáját gyakran szokás rendkívüli állapotok leírására használni, de most – áttekintve csak az elmúlt hét különféle témájú magyar híreit és eseményeit – talán mégis ez a legtalálóbb hasonlat.

Minden idők legrövidebb parlamenti választási kampánya olyan indulatokat hoz a felszínre, hogy félő: hiába tűnik már most úgy, hogy ez itt a vég, az igazi meglepetések még csak ezután jönnek. Áttételesen, közvetve vagy közvetlenül szinte minden a kampányról szól most. Emberek harapják el egymás nyakát úton, útfélen, kint, bent, munkahelyen, a konyhában egyaránt. Egyre-másra dőlnek ki a csontvázak különféle szekrényekből. Van itt bűnöző rektor, korrupt katona, közpénzeket felélő közlekedési vállalat, titkárnőjével Makaóban flangáló szocialista expénzügyminiszter, és ezen csámcsogó sajtó.

Apropó sajtó. Keresek vajmi pozitív hírt – gondolom a sport területén majd szerencsével járok. Olvasom a jobboldali elhajlással nehezen vádolható stop.hu portálon, hogy „Jönnek fel a magyarok a Téli Olimpián\". Hurrá! Lelkesedésemben sportrovatos kollégákat faggatok, mire kiderül, ezt a hírt is el kell osztani – legalább kettővel. A mértékadó női hetilap honlapjának vezető cikke az ország legjobb turkálóit ajánlja, közben kiderül, hogy durván csökkent a reálbér, viszont cserébe tovább drágulhat a földgáz, s már meg sem hat a lakásárak csökkenése. Az pedig egyenesen nekem kínos, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban vasárnap lezuhant egy háromkilós lámpalencse, szerencsére színészt nem ütött agyon.

Azt is meg tudom ám magyarázni, miért függ össze ez a politikával. Pécsen húsz évből tizenöt esztendeig regnált a baloldal, míg tavaly tavasszal a polgári erők vették át a város vezetését. De Pécs bizony év végéig Európa kulturális fővárosa is. Közröhej, de ez a valóság. És még mindig van tovább. Leomlott a vakolat, vízben állnak a díszletek, hibás a vezérlőpult, életveszélyes az erkély. Európa művelődési fővárosa legnagyobb színházában. A díszletmozgató technika a legutóbbi előadáson felmondta a szolgálatot. A darabot félbe is kellett szakítani. Így az igazgatónak kellett kimennie a színpadra és elmagyarázta a közönségnek, hogy mit is láthattak volna. Azon sem csodálkoznék, ha a drága közönség egyenesen a darab részének tekintette volna a kis, direktori közjátékot. Hát, itt vannak az igazi poénok elásva kérem szépen, nem a Ludas Matyiban.