Népszavazzunk? Ingyér’ van

Erre az esztendőre kijutott nekünk a voksolásból. Kezdődött a helyhatósági választásokkal, folytatódik vasárnap a népszavazással, s egy kicsivel odébb majd szavazhatunk a parlamenti helyekért. Úri kedvünkben egyebet sem csinálunk, csak voksolunk, voksolgatunk, gyakoroljuk a demokráciát. Hogy az ülepünk kilóg a nadrágból, s közben szórjuk a pénzt ilyen népünnepélyekre? Oda se neki! Bírjuk pénzzel. Még. A mi pénzünkkel, ugyanis nehéz elképzelni, hogy a népszavazást kezdeményezők saját kis privát zsebeikből pénzelik a hajcihővel kapcsolatos költségeket. Maros megye prefektusa meg is magyarázta minap, hogy mennyire olcsó nekünk ez az egész voksolás. Akár hetente tarthatnánk egyet-egyet, hogy ne unjuk el magunkat. Merthogy aszongya a prefektus – a kormánytól kapott 1 355 000 lejt a referendum finanszírozására. Akkor számoljunk: a megyében van 485 ezer szavazásra jogosult személy. Potenciális szavazónként tehát nagyjából 2 lej 80 banit költenek erre a cirkuszra. Igazán nem sok, ennyiért egy rendesebb helyen egy rendesebb kávét sem lehet meginni. Aztán még spóroltak azon is – mondja –, hogy a szavazóhelyiségek ugyanazok lesznek, mint a helyhatósági választásokkor. Hogy hol itt a spórlás, azt már nem magyarázta meg. De ő biztosan tudja.

Mondta még, hogy felkészítőt tartottak az 544 szavazóiroda elnökeinek, hogy az őrzésre 480 rendőrt, 314 csendőrt, 258 tűzoltót s még más 14 személyt (kékszeműt?) mozgósítanak. Kifüggesztettek és kiosztottak 1500 plakátot és 8000 szórólapot. Mindez bizonyára ingyért volt. Mert, ugye, a nyomdák díj- és bérmentve nyomtatnak, a papír ára elhanyagolható, a szavazókörzetekben ügyködőket nem, vagy csak alig fizetik, a zsernyákok meg a tűzoltók így is, úgy is az utcán lennének vasárnap, úgy hogy nem jelent nekik többletmunkát a hétvégi fürkészés, rendcsinálás. Elméletileg. Mert a gyakorlatban ez nem így működik. Közel egymilliót használnak el személyi költségekre a kormánytól kapott pénzből. S még feleannyit anyagi költségekre. Na, ezekből az összegekből jön ki a szavazónkénti 2,80 lej. Ami, ismétlem, nem sok így első ránézésre. Összegszerűen viszont rengeteg pénz. Hogy könnyebben lehessen rálátni, 13 550 000 000 régi lejt jelent.

Namármost. Vagy elmegyünk népszavazni, vagy nem. Mindenkinek szíve joga úgy dönteni, ahogy akar. Lesznek, akik mindenképpen demokráciásdit akarnak majd játszani, s elmennek. Már csak azért is, hogy ne vesszen kárba az a kétlej-nyolcvan. Lesznek olyanok is, akik azt mondják majd – ennek az olcsó húsnak fölöttébb híg a leve. Inkább elmennek a vízpartra hűsülni a saját – vagyis hát a zsebükben lévő – pénzükön. S nem kérik el az államkasszábból rájuk kirótt 2,80-at. Mert az a pénz, az úgyis elszáll, akár mennek, akár nem. Aztán lesznek olyanok is, akik kirázzák a tele hócipőjüket, s a saját dolgaik után néznek. Kapálnak, aratnak, falaznak, ásnak, szóval hát eszükbe sem jut demokráciásdit játszani, mert tudják – csak az az övék, amit a két kezükkel teremtenek meg. Minden más a nagyok dolga. Nos, ez az a helyzet, amikor mindenkinek igaza van. Legfennebb az történik, hogy a sorozatos voksolások nyomán a derék választópolgárok ülepéről rohad majd le az utolsó nadrágcafat is. S akkor majd csóré hátsóval láthatnak neki az őszi parlamenti választásoknak. Ha egyáltalán még lesz kedvük hozzá.