Nem kérek nyugtatót

Az undor és a keserű epével vegyült düh hányinger kíséretében kopogtatott be nálam a múlt héten, amikor 1111 rész és öt év után először belenéztem abba a magyar szappanoperába, amely Jóban Rosszban címmel fut a TV2 elnevezésű televíziócsatornán esténként, főműsoridőben. A 1111. részben nagyjából egymilliós nézősereg előtt parázs hangulatú párbeszéd zajlik le bizonyos Várnagy Előd (Damu Roland) és Bodolai Böbe (Cseke Katinka) között. Előbbi annak a boltnak a tulajdonosa, ahol utóbbi az átvágott üzlettárs. Böbe asszonyt Várnagy bevonná a sötét ügyleteibe és jövedéki orgazdaság elkövetésére biztatja, a nőn ezért kitörnek a becsületesség különböző tünetei. Levegő után kapkod, aggódva kétkedik és kétkedve aggódik, mire a társa megzsarolja: „Vajon a rendőrök elhinnék-e, hogy az erdélyi menekült erről semmit sem tudott?”

Erdélyi menekült... erdélyi menekült...

Napokig csengett a fülem tőle, amíg ismét rá kellett döbbennem, hogy az illúzióinknak tényleg annyi. Böbe sorsa és a Várnagy Elődök ott leselkednek minden nap, minden utcasarkon, kávézóban, vonaton és pályaudvaron, csavar- és gépalkatrészgyárban, szatócsboltban. Hiába van másik egy vagy kétmillió magyar, aki nem így gondolja. Hiába! Amíg létezik egyetlen Várnagy Előd, vagy Damu Roland, aki ilyesmiket kijelent egy másik millió előtt, addig nincs, amit itt nemzetegyesítésről, határokon átnyúló örömködésről és hasonló víziókról beszélni.

Én isten bizony feltenném azt a pénzt, amit ez a sorozat a TV2 konyhájára visz arra, hogy itt, Ártánd és Hegyeshalom, Pécs és Miskolc között húsz év múlva is erdélyi menekültözés és románozás lesz, ha valahol felbukkan egy, a Partiumtól keletebbre született magyar. Csak azért, mert 2010-ben is akad magyar (magyar?) forgatókönyvíró (Goda Krisztina, Zakál Edit és Keil Zsófia), illetve rendező (Pajer Róbert, Szarka János és Zilahy Tamás), aki ilyet a képernyőre visz. És van magyar (magyar?) színész, aki ezt előadja. Mit vétettünk nektek Goda Krisztina, Zakál Edit és Keil Zsófia? Hát neked Pajer Róbert, Szarka János és Zilahy Tamás, vagy Damu Roland? Mi ez a sztereotípia, hogy egy erdélyi csak menekült lehet, akibe ráadásnak a budapesti kevély magyar kedvére beletörölheti a lábát? Ja? Hogy most vegyek be egy nyugtatót? Nem. Nem fogok. Mert egyet tudok, s az megnyugtat: Kaszás Attilának (vagy igazi, nagy színészeinknek) nem tudtatok volna ilyen szöveget a szájába adni, a Fennvaló nyugosztalja Őt békében! Nektek pedig, díszes társaság, ezennel kiosztok egy jókora és virtuális maflást. Csíkszentdomokoson kinyílna a bicska a hülyeségetekért – én valamivel megengedőbb vagyok.