Kedvelvevő sztárcsinálók

A péntek és szombat esték sokak számára a felhőtlen szórakozást, kikapcsolódást jelentik, a késői órákban ezrek, milliók növelik az énektehetségeket kutató kereskedelmi tévécsatornák nézettségét. Nincs is abban semmi kivetnivaló, hogy mind a versenyzők, mind pedig a zsűritagok, mentorok között kedvenclistát állítunk fel, illetve az is magánügy, hogy ki, mennyire szorítja össze öklét vagy fogait a produkciók értékelésekor. Azzal sincs probléma, hogy saját környezetünkben is próbáljuk felkutatni a tehetségeket – ha életpályákat nem is határoznak meg a székelyföldi településeken megszervezett versenyek, de legalább a falu, a város előtt bemutatkozhatnak a magukat mindenestől felvállalók. Ezzel együtt nemcsak az őket értékelő zsűri, de az egész nézőközönség is hozzáértő kritikussá válik egy rövid időre. Végre valami, amihez mindenki ért! Volt már rá példa, hogy az egyik gyergyószéki község tehetségkutatóján a népdalt éneklő versenyzőt ugyan továbbengedte a „szakmai zsűri”, a második fordulón való részvételét viszont feltételekhez kötötte: ne népdallal, hanem valami könnyebb műfajjal lepje meg a közönséget, a tervezett színpadi díszlethez ugyanis nem igazán passzolna a székely ruha (!). Mit tehet ilyen esetben a tehetséges ifjú? Ez van, a zsűri az mégiscsak zsűri – értékeléséhez pedig igazodni kell! A kritikát alázattal kell fogadni; ha ez nem megy egyszerűen, segíthet az iskolapszichológus.

Nem mintha életek, sorsok függnének egy-egy ilyen versenytől, még csak a pályaválasztásban sem játszik nagy szerepet a „házi sztárkereső”. Önmagában nem. Viszont egy-egy negatív kritika egy életre elveheti a kedvét a versenyzőnek attól, amiben ő a legjobbnak érzi magát. Van rá példa, hogy egyes zsűritagok – feladatuk teljes tudatában – annyira „megszakértették” az igen zsenge korú fellépő énekprodukcióját, hogy az kedveszegetten vonszolta le magát a színpadról. Kinek is lenne bátorsága egyetlen énekhangot is kiadni magából még ebben az életben, miután ilyenekkel illetik, hogy „egyáltalán nem vagy ott a szeren”, „azt javaslom, ne folytasd ezt a pályát”,  „iszonyatosan gyenge voltál” vagy „ne koncentrálj, engedd el magad”. Egyáltalán mit tegyen az a tizenéves, akinek melankolikus dalára azt mondja a tisztelt zsűritag, hogy „a dalban a katarzis nincs sehol”…

Lám-lám, egyeseket lehúzni a sárga földig, azt lehet, az viszont teljesen egyértelmű, hogy ezt nem a magunk szókincsével, hanem a tévésztárok, befutott énekesek, showmanek, mentorok (a szót egyre gyakrabban hallani) kifejezéseit használva tesszük. A „tutira bevált” kifejezéseket hazahozzuk, székely szájból, székely fülnek mondjuk. Miért is ne? Talán ez az a képesség, amiért a kultúrházak, dísztermek rongyszőnyeggel leterített faszékeiről mi magunk értékelhetjük mások tudását. De hogy ne csak a negatívumokat említsem, íme néhány kifejezés, amivel a jó produkciókat értékelték egyes zsűritagok: „imádtalak”, „ott vagy a szeren”,  „borzasztóan jó voltál”, „teljesen rendben vagy”, „keresek valamit a produkciódban, amibe beleköthetnék, de nem találok”. Talán egyeseknek – főként a tévénézőknek – ezek az értékelő szavak is ismerősen csengenek…