Karácsonyi konspirálók

Az emlékezések és ébredések, eszmélések és keserű felismerések óráit éljük, óhatatlanul 1989. decemberére terelődik a beszélgetés a baráti társaságban, a médiakommunikációs eszközök révén újabb információk színesítik a képet, amelyben, mi a többség, egyre inkább bohócsipkás pojácaként tűnünk fel. Nem baj, tesszük hozzá rögtön, a fiatalságunk ideje volt az, és mit meg nem tennénk, ha újra egymás kezét fogva rohanhatnánk az utcákon menedéket keresve a terroristaveszély elől.

És, persze, mit nem adnánk azért, ha újra hatalmába kerítene az az elemi erővel, szinte értelmezhetetlenül feltörő szabadságvágy, amelynek megnyilvánulásait, kifutási lehetőségeit talán azok sem értették pontosan, akik megpróbálták papírra vetni a megvalósítás körvonalait. Sepsiszentgyörgyön – de nincs kétségem afelől, hogy máshol is – például azt az autonómiatervezetet, amely talán avítt történelmi mintákat vett alapul, de értéke kétségbevonhatatlan.

Honnan tudhattuk volna, hogy a szomszéd tömbházlakásban Székelyföld autonómiáját tervezgetik? Miért nem vontak be bennünket is? És értettük volna, ha bevonnak, lett volna bátorságunk belegondolni a vélt folyamatba? Csatlakoztunk volna az autonómiát álmodó hősökhöz, vagy szinte törvényszerűen felülkerekednek bennünk a zsigeri védekező reflexek, a belénk nevelt gyávaság?

Ma, amikor minden korábbinál hangosabban és egyértelműbben beszélünk az önrendelkezésről, mint megmaradásunk egyetlen lehetőségéről, kínzó következetességgel sorjáznak ezek a kérdések. Húsz év ment el úgy, hogy az erdélyi magyarságnak ezt a mindennél fontosabb ügyét konjunkturális célok megközelítéséhez használták lábtörlőként, zsarolási eszközként, választási szlogenként. Húsz év ment el – visszahozhatatlanul.

Közben újabb áldozati nemzedék, nemzedékek nőttek fel, és öregedtek bele a megváltoztathatlannak feltüntetett állapotba. És nem csak azért, mert ők nem lehettek az önrendelkezés lehetőségeinek haszonélvezői. Elsősorban azért, mert a politikai szereplők célirányos gyávasága még az autonómia fogalmának, fogalomtárának megismerésétől is megfosztotta őket, olyan obskurus dimenzióba taszítva az önrendelkezés ügyét, amelyből csak nagy erőfeszítések árán lehet kiragadni, és egyéni, illetve közösségi tudatunk kirakatába helyezni.

Itt az ideje megkezdeni az adósságtörlesztést a húsz évvel ezelőtti „karácsonyi konspirálók” hályogkovács-bátorságával szemben.