Fancsali Attila
2011. július 06., 07:282011. július 06., 07:28
Maros megyében az igénylők 40 százaléka kapott különböző támogatásokat az államtól úgy, hogy nem volt rá jogosult.
Marius Paşcan prefektus szerint ez azért történhetett meg, meg a polgármesteri hivataloknak nincs szakképzett személyzetük arra, hogy ellenőrizzék azokat, akik valamilyen agrártámogatást kérnek. Ebben segített egy keveset az önkormányzatoknak a prefektúra.
A megkapott összegeket a gazdák hol arra fordítják, amire kapják, hol nem – legalábbis a Maros megyei kormánybiztos szerint. A kormány helyi képviselője szerint ugyanis 100 millió lejeket fizetnek ki a vidékieknek, mint legelőtisztítási támogatás, de csak nagyon kevesen használják arra, amire kellene. Bizonyítva, hogy halvány fogalma sincs a vidéki emberek életéről, a prefektus kijelentette, hogy ilyen célra nem is kellene támogatást adni. Szerinte ugyanis a legelő azért legelő, mert ott legelnek az állatok, vagyis nem kell kaszálni a füvet, értelemszerűen nem kell takarítani. Hopp. Itt bizony téved a prefektusunk. A legelőt igenis kell tisztítani, mert a faágak, azok bizony nem tűnnek el egyik napról a másikra a területekről – hogy ne beszéljünk az alkalmi turisták „ajándékairól”. Kisebb településeken még manapság is szerveznek legelőtisztítási „akciót” tavasszal, hogy az állatkáik ne törjék ki a nyakukat-lábukat legelgetés közben. De mit tudhat erről egy városi aktatologató?
Valószínűleg nem azért kardoskodik a Maros megyei erdők állami tulajdonban maradása mellett a prefektus, mert a tekintélyes kiterjedésű erdőket egykori magyar nemesek igénylik vissza. Inkább azért, mert, ha visszakapják, még a végén kérnek támogatást erdő-tisztántartásra, vagy forráselkerítésre. Akkor aztán egy embernek mennyi sok pénzt kell majd kifizetni.
Tény, hogy sokan kérik a támogatásokat, akiknek esze ágában sincs arra használni a pénzösszegeket, amire kellene. Esetenként területük sincs, de megkapják, mert valakit ismernek valahol. Persze azokat nem ellenőrzik, csak a szerencsétlen vidékieket, akik senkit nem ismernek, és csak a kétkezi munkájuk után szeretnének megélni. Ha hagynák őket.
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
Rédai Attila
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.
Bálint István
Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.
szóljon hozzá!