Hűség, kártya nélkül

Egyik üzletben rendszeresen szembesülök a kérdéssel, hogy van-e hűségkártyám, és mikor mondom, hogy nincs, jön a következő kérdés, hogy kérek-e. Nem kérek – mondom, tudva azt, hogy ezek a kérdések kötelezők a pénztáros számára. Egy kicsit kellemetlenül érzem magam ilyenkor, mert a kedves ajánlatra mindig elutasítással válaszolok, miközben vásárlótársaim egyike-másika tárcájában igyekszik rátalálni a megfelelő hűségkártyára, a többi öt-hat-hét hasonló között.

Most sok helyen ilyen kártyákkal mérik a hűséget. Nemcsak üzletekben, hanem gyógyszertárakban, benzinkutaknál, de van már ilyen kávézó is, ahol rendszeres vásárlásokkal, pontgyűjtésekkel részesülhetünk kedvezményekben, nyerhetünk valamit, amitől úgy érezzük esetleg, hogy ott fontosak vagyunk, és jobban jártunk, mint más. A lényeg viszont, hogy minél többet vásároljunk, és lehetőleg a meghatározott időn belül, különben vagy a kártya érvényességi ideje, vagy a nyeremény határideje jár le. Egyszer megpróbáltam kiszámolni, hogy egy ilyen akció során, amikor hűségpontokat kellett gyűjteni egy meghatározott idő alatt ahhoz, hogy háromféle plüssállat közül hazavihessünk egyet ajándékként, mennyit kellene vásárolni és mennyi pénzért. Akkora összeg jött ki, hogy nem fejeztem be a számolgatást, és nem is csatlakoztam a kampányhoz.

A hűség most nem olcsó. Akinek nincs kártyája, mint nekem is, szinte hiába próbálja bizonygatni, hogy márpedig hűséges, mint én is, nemcsak a már említett üzlethez, hanem a piacon, vásáron néhány termelőhöz, árushoz, a kisbolthoz és még néhány más üzlethez is. Nem kell ehhez semmilyen kártya. Csak kedves fogadtatás, jó minőségű, elérhető áron megvásárolható termék, becsület, tisztesség, bizalom. Minden, amit nem lehet kártyával mérni.