Rovatok

Csak azokat lepheti meg a két erdélyi magyar jobboldali párt választási összefogásának elmaradása, akik nem kaptak érdemi, lényegláttató tájékoztatást a Magyar Polgári Párt október 13-i „rendkívüli” kongresszusáról. Ebben ugyanis nem volt semmi rendkívüli, gyakorlatilag egy formális tisztújítással sikerült elkendőzni a szomorú valóságot: titokzatos érdekek munkálnak a háttérben megakadályozandó a romániai magyarság autonómiatörekvéseit. E törekvéseket ugyanis egyedül a polgári, nemzeti oldal képviseli és vállalja fel maradéktalanul, a kirakatos kisebbségpolitikában élen járó és a többségi államhatalomtól néha-néha engedményeket kicsikaró RMDSZ erre csak deklaratívan, választási kampányok idején hajlandó. Mondják, hogy személyi ellentétek gátolják a Polgári Párt és a Néppárt stratégiai összefonódását, ami úgyszólván tragikus, hiszen történelmi, nemzetpolitikai imperatívuszként már nemcsak összefogniuk kellett volna rég, hanem egyenesen fuzionálniuk. Együtt – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal a hátuk mögött – már egy vonzó alternatívát kellett volna prezentálniuk arra, amit a Bukarestből irányított RMDSZ kínál a választóknak a román nemzetpolitika által kijelölt, az 1989 előttihez mérten kétségtelenül szélesebb pászmán. Ehhez képest mi van most? Üzengetés, nyilatkozósdi, egymásra mutogatás, no meg a már megszokott tulipános arrogancia. Lesz, ami lesz alapon. Nem kell persze ezt sem túldramatizálni, mert a román belpolitika alakulása azt sejteti, hogy a decemberi választások úgyis olyan hatalmi viszonyokat produkálnak, amelyek csak rövid távra szólnak.