Félelem a jövőtől

Gyermekkoromban hallottam először, és azóta már sok alkalommal: olyan világban élünk, hogy ha a dédapáink feltámadnának, inkább vissza is feküdnének sírjaikba. Nem értettem, miért ne élnének az élet meghosszabbításának eme virtuális módjával, de gyanítottam, hogy nem dicséretként hangzik el.

Akkor még nem is hallottuk a szót, de azóta tudjuk: világbetegség a szorongás, a búskomorság. De kinek lenne ahhoz ideje, hogy mindenkinek a lelkét elemezze, illetve ki dönthetné el, mit kellene tudatosítani, kezelni, kibeszélni?

A legtöbb félelem valószínűleg a számunkra még ismeretlen, de bekövetkezhető dolgok képzetéből származik. Az ókoriak is megfogalmazták már, hogy létezik az ismeretlentől való félelem. Ez mára sem változott – inkább fokozódott. Hány olyan embert ismerünk, akit csak borúlátónak tartunk, ám valójában nem olyan egyszerű a képlet: nem biztos, hogy csupán látja maga előtt a valószerű rosszat, mert lehet, talán már szorong is emiatt.

Vannak kiszámítható dolgok, vagyis amire számíthatunk: egyszer bekövetkezik. Ám mennyi minden van (szerencsére nem vesszük számba naponta), amit előre még elképzelni sem tudnánk! Tele van a sajtó is a furcsa, néha komikus esetek tömegével, hogy mi mindent „produkál az élet”, hogy ez elterjedt közhelyre hivatkozzunk.

A kiszámíthatóságra alapozva megtervezzük a napunkat, a következő hét fontosabb elintézni- meg tennivalóit, közben ilyenkor ritkán számolunk a teljesen váratlan, hát még a (számunkra) valószerűtlen eseményekkel, történésekkel.

Ne szégyelljük bevallani, hogy néha félünk a holnaptól is, és úgy általában a jövőtől. Ha sorra kérdeznénk az embereket, valószínűleg arról is többet tudnánk, mit tartanak a jelenben olyannak, amitől később félni kell. Amikor általánossá, elterjedtté válik valami: megfogyatkoznak az energiahordozók, nagymértékben károsítjuk, mérgezzük, szennyezzük környezetünket, a gazdasági válságra hivatkozva megszüntetik munkahelyünket, elvész a bankban tartott kevéske megtakarított pénzünk… Félünk még attól is, hogy nem tudjuk, mit eszünk meg: mennyi adalékanyag van a felvágottban, milyen festékkel színezik a főtt tésztát, milyen művi anyagokkal teszik erősebb ízűvé a fagyit, a cukorkát, a teát, milyen vegyi anyaggal csírátlanítják a tejet stb. Nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani, elég, ha megnézzük egyik-másik élelmiszeripari termék (mert ezek már nem a hagyományos értelemben vett ételek) összetevőit.

A jövő tehát egyrészt ismeretlen (hiszékeny emberek pénzét emiatt vághatják zsebre jósok), másrészt egyre kiszámíthatatlanabb. A mai szülők nemzedéke abban nőtt fel, hogy megtanul egy mesterséget, aztán munkába áll, és fokozatosan előrehalad a fizetési meg esetleg a ranglétrán is. Ma aki elvégez egy képzést, egy főiskolát, egyáltalán nem tudhatja, hogy egy hónap múlva szakmájában dolgozhat-e, vagy murkot szed Németországban, dadus lesz Angliában, vagy évekig munkanélküli, itthon.

Ehhez képest ugye, milyen keveset gondolunk a túlvilágra?