Erőltetett ünnepeltetés

Velünk ünnepeltetik magukat – ezt szentesíti a Mircea Dușa védelmi miniszter által beterjesztett, a képviselőház által megszavazott jogszabály, amely kimondja: a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket szervezni. És ha ez még nem volna elég, a jogszabály arról is rendelkezik, hogy minden városban az 1918. december 1. nevet kell viselnie egy fő útvonalnak.

A magyar polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, iskolásoknak (higgyük el, majd őket is kirendelik a rendezvényekre), szóval a romániai magyarságnak azt a napot kell megünnepelniük, amelyről néhány dolgot mindenképp érdemes tudni. Erről tavaly átfogó írást közölt a Csíki Hírlap Orbán Zsolt történész tollából.

Nos, 1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok a gyulafehérvári nemzetgyűlést, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánság és Máramaros csatlakozzon a Román Királysághoz. Arról is szólni kell, hogy a magyar kormány nemcsak
hogy nem gördített akadályokat a szervezés elé, hanem a kormány rendeletére a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított a Gyulafehérvárra igyekvők számára. A népgyűlés önmagában csak szimbolikus jelentőséggel bírt, nemzetközi szempontból különösebb következménnyel nem járt, ahogyan ezt a gyűlés után Stéphen Pichon francia külügyminiszter is leszögezte.

Lépjünk tovább és nézzük meg, hogy az ott elfogadott nyilatkozatban a nemzetiségekre vonatkozóan mik állnak: „III. Az új román állam megalakításának alapelveiként a nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép ... saját
nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” Azt már mindannyian tudjuk, hogy Nagy-Románia megalakult, kétmilliónyi magyar lett egyik napról a másikra egy új ország állampolgára, a gyulafehérvári ígéretek pedig elszálltak.

Ha a Gyulafehérváron elhangzott ígéreteket betartották volna, akkor most egy olyan közösséget – is – érintene a Hargita megyei Dușa fejéből kipattant jogszabály, amely saját nyelvét, azaz a magyart használhatja a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ezzel szemben románul igényeljük a fűtéstámogatást, románul védjük igazunkat a bíróságon, a törvényszéken, románul beszélünk a rendőrrel.

El kellene fogadni, hogy Romániában 1918. december 1-je nem mindenki számára jelent felhőtlen boldogságot. A koszovói szerbek számára is gyásznap marad 2008. február 17., mivel attól a naptól egy új ország, Koszovó polgárai lettek. A Krím-félszigeten élő ukránok is egyik napról a másikra kerültek olyan helyzetbe, amely alapjaiban borította fel életüket. Ami egyik nép számára öröm, az egy másik számára lehet bánat, az igazán európai nemzetek viszont felnőttek arra a szintre, hogy tekintettel legyenek állampolgártársaikra.

A tiszteletet nem kierőltetni, hanem kiérdemelni kell. Kelet-Európában ez még várat magára.