Erény csalni?

„Az egyszerű emberek kirekesztve érzik magukat, nincs részük abban, ami az országban történik. Nem maradt sok választásuk: vagy alázattal tűrik és tengetik nyomorúságos életüket, vagy törvénytelen utakat keresnek, hogy becsaphassák az államot vagy a másik embert.\" Az idézett mondatot itt is leírhatnánk, jóllehet Oroszország sarjadó demokráciájáról mondta  Alekszander Szolzsenyicin, a jeles orosz író. 

Ezen a mondaton rágódtam, amikor megpróbáltam megfejteni, miért lett erény az erdélyi magyar számára is kijátszani a törvényt.  Kolozsvártól Csíkszeredáig egy utazókocsinyi diák jegy nélkül utazott, mindannyian „blattoltak\", jól bejáratott úton-módon fizették meg a kalauznak a félárat, zsebbe. Egyikük kifejtette, nem szégyen becsapni az „államot\", amit oda befizetnek, úgyis ellopják a legmagasabb pozíciókban lévők. Nem vitatom a logika igazságtartalmát, ha arra gondolok, hogy nap mint nap ötvenezer eurós megvesztegetéskről ad hírt a sajtó. Fennhangon mesélte múltkoriban egy tömbházlakó, hogy egészen jól kigazdálkodta a fűtés árát a tavaly télen, mert minden hónap elején leszerelte a hőmennyiségmérő órát, majd leolvasás előtt néhány nappal visszaszerelte. Ilyen egyszerű – magyarázta, anélkül, hogy eszébe jutott volna, nem a közületet vagy az államot ejtette át, hanem a közvetlen szomszédait. És itt van a fiatal életerős nyugdíjas, aki a korkedvezményes nyugdíjat veszi igénybe, és szemrebbenés nélkül mondja, hogy attól ő dolgozik tovább, csak éppen nem fizet nyugdíjasként semmiféle járulékot az államnak. Fizetett ő eleget, fizessen most az állam.  Eszébe sem jut, hogy a társadalombiztosítási kasszába az aktív dolgozók fizetik be az alapot, és Romániában egy aktív dolgozó másfél nyugdíjast tart el. Csak mellékes, hogy a törvény szigorúan tiltja a korkedvezmény igénybevételét és a nyugdíj melletti munkát.

De hát ugyanaz a logika: az államot, a közületet, az állami intézményt nem bűn becsapni, sőt kifejezetten erény, adott esetben, erkölcsös cselekedet. Megvesztegetések, simi-sumik, intézkedések, semmiség. És elítélni mégsem lehet senkit. „Az állam a legfőbb kötelességmulasztó, a legtöbb zűrzavart előidéző. A hivatal korlátlanul dőzsöl, az államhivatalok nem tartoznak felelősséggel az egyszerű állampolgárnak. Megdupláztuk, megháromszoroztuk a fentről lefelé terjeszkedő bürokráciát, pedig állítólag a demokrácia felé haladunk. Csinovnyikok, helyi elöljárók hada kereskedik, üzletel olyan mértékben, hogy az Nyugaton teljesen elképzelhetetlen.\" – dühöng Szolzsenyicin. Lehet, hogy a román állam egy lépéssel közelebb áll Nyugathoz, ám az orosz író túlfűtöttségéből nem kell sokat levonni, hogy szavai mögött a magunk házatáját is felismerjük, az országot, amelybe beleszülettünk és benne magunkat, azzal a teljes  erkölcsi hasonulással, amivel igazodunk  a bizantin balkáni morálhoz.