Fancsali Attila

Fancsali Attila

Én vagyok a fogyasztó, kérem tiszteljenek!

2010. szeptember 02., 15:442010. szeptember 02., 15:44

2010. szeptember 02., 15:482010. szeptember 02., 15:48

Valószínű, hogy a kommunizmus idejéből maradt még ránk az, hogy a szolgáltatók, elárusítók úgy érzik, ők vannak értünk, és ők a világ csúcspontjai.

Galéria
Történt egyszer karácsony tájékán, hogy felültem egy Marosvásárhelyről Udvarhelyre tartó kisautóbuszra. Persze „eu-konform” volt. Fűtéssel, friss újságokkal, még gőzölgő kávéval, amit sztyuárdeszek osztottak szét az ünnepre készülő utasoknak. Vagyishát kis iróniával mondhatnám, hogy azzal az erővel felülhettem volna egy szekérre is, mert ott legalább a ló által termelt pára melengette volna a hidegtől kipirult arcomat. De, ha menni kell, hát menni kell. A szeretet lángjával a lelkemben – és attól melegedve – utaztam egészen Felsősófalváig, ahol megálltunk.

Egy szovátai utazó (aki addig fennhangon próbálta elmagyarázni az élet ügyes-bajos dolgait a sóférnek) befutott a falucska buszmegállója melletti bodégába. Gondoltam, nincs gond, mert ugyebár egy felest bekap, oszt\' mehetünk tovább. Tíz perc reszketés után már kissé ideges lettem, és feltettem magamban a kérdést, hogy most az uraság talán kiissza az italkészletet. Akkor egy hírtelevízió helyi stúdiójánál kergettem az interjúalanyokat, így már bennem volt, hogy ami nekem jár, az nekem jár: előrementem és megkérdeztem a sófértől, hogy ugyanbiza miért állunk?

Lett is nagy nemulass. Hogy én, hogy merem megkérdezni, hogy miért állunk? Mit gondolok, neki nincs más dolga? Hogy kinek hiszem én magam, a főnökének, hogy felelősségre vonom? Mondom, hogy nem hiszem én senkinek magam, de azt tudom, hogy én vagyok a KLIENS, és így mint fizető utas, igenis szeretném tudni, hogy miért állunk már egy ideje. Újabb hosszú monológ következett a sófértől, hogy hagyjuk őt békén, mert neki otthon van főnöke, és különben is időben vagyunk. Mivel láttam nincs kivel beszélni, visszamentem a helyemre.

Ehhez hasonló dolgok történnek nálunkfele az üzletekben is. Sok esetben az eladók elfelejtik, hogy nem a kommunizmusban élünk, és nem vagyunk rászorulva arra, hogy tőlük vásároljunk – elkölthetjük a pénzünket máshol is. Nagyon kevés az az elárusító, aki nem úgy köszönt az üzletben, hogy „Cse vréj”, hanem, hogy „Bunö Zia”, vagy „Jó napot”, esetleg „Poftic/Tessék”. Eddig egyetlen olyan üzletben voltam, ahol ténylegesen megdöbbentem. Egy cipőforgalmazó helyi kirendeltségében nézelődtünk a párommal, amikor jött az elárusító – nyájasan megkérdezte, mit szeretnénk, hogyan, majd elment, hogy hozzon nekünk egy lábbelit. Amíg ő a raktárban keresgélt, mi tovább nézelődtünk, erre egy másik ottani alkalmazott is odalépett, ő is megkérdezte, mit szeretnénk. Erre érkezett vissza a raktárból az egyes számú eladó, és rögtön rátámadt a kettesre, hogy mi bizony az ő vásárlói vagyunk, és hagyjon minket békén. Több ilyen kellene, aki harcol, küzd a vásárlókért, és nem csak félvállról dobja oda, hogy „Mi ke\'?”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

Amíg nem késő

Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?

Kozán István

Kozán István

Mars helyett inkább tényeket

Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.

Kozán István

Kozán István

Ünneprontás

Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Helló, ez már az új világ!

Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.