Én most bujtogatok?

Egyszer megkérdeztem egy közlekedésrendésztől, hogy mi történik, ha egy járdán parkoló autót „véletlenül” megkarcolna egy magának helyet kérő babakocsi, vagy mondjuk, a szándékosság legapróbb látszata nélkül, a motoros négykerekűnek ütődne egy gyalogosan tolt kerékpár, vagy – és itt kissé bekeményítettem – mi lenne akkor, ha a kulcscsomómat lóbálva megbotlanék, és nekiesnék egy frissen polírozott, járdán pihenő kaszninak, leheletfinom csíkot hagyva annak becses oldalán? Hisz az ember szórakozott, nem mindig néz a láb, bicikli vagy bababusz elé, az ilyensmi könnyedén megesik.

A válasz száraz, pragmatikus, és kissé kiábrándító volt: a törvény a különböző szereplők cselekedeteit külön rendezi, vagyis a gépjármű vezetője a szabálytalan parkolásért pénzbírságot kap, a kismama, a kerékpáros meg én pedig rongálás címszó alatt kerülünk nyilvántartásba. Mondanom sem kell, hogy előbbi kihágás, utóbbi pedig bűncselekmény, így azóta inkább az úttesten sétálók, nehogy...
És közben magamban cselt cselre szövök, hatalmas megtorló akciókat viszek véghez, leszámolok minden járdán, zöldterületen, fogyatékosok számára fentartott helyen, gyalogátkelőn szemtelenkedő benzinfalóval.

Képzeljék csak el, milyen lenne, ha mondjuk festékkel jelölnénk meg az autók járdára nem illő részét? Akár egy ragasztócsíkot is húzhatnánk rájuk, a járdaszegély folytatásaként, vagy bevethetnénk a baleseti mentők által használt bontókészüléket, egyszerűen, mechanikusan eltávolítva az oda nem illő részt. Hadd lám, másnap feláll-e a fél autóval? Cetlit hiába is csíptetnénk a szélvédőre, hogy bocsi, mi kérünk elnézést, de... Eldobná, akár a rendőrségi, gyorshajtásért kapott jegyzőkönyvet. Ezek sose járnak gyalog? Már úgy születtek, fél lábbal a járdára?

Emlékeznek még a régi, rendőrségi „szégyentáblára”? Aki koccant, ütközött, lopott, csalt, fotóstól kikerült rá. Ja, hogy most azért nincs, mert annyian vannak, hogy nem férnének rá? Hogy negyedóránként kellene „ápdéjtelni”? Hát legyen, én hiszek a nyilvános megszégyenítés erejében.
De akár közmunkára is lehetne ítélni őket. Aki gyalogost közlekedésében akadályoz, ültessen fát, lapátoljon havat, szedjen egy napig parkolójegyet, vagy még jobb, legyen büntetésből az ő feladata lekönyörögni a helyére a járdabitorlót. Csak megtudnak egyezni, hisz azonos anyagból vannak.

Ne vegyék mindezt bujtogatásnak, közel sem az, inkább egy dühödt kiáltás a semmibe, hisz ők nem nagyon olvasnak betűt, csak számlát és pénzt. Erre jut idejük. És mentségemre szolgáljon, az ötletek tárházából csak a szalonképesek közül tallóztam.

Amúgy úgy vélem, egyszerű lenne a recept: mindenki végezze a maga dolgát tisztességesen. A kovács kovácsoljon, az újságíró újságírjon, a rend őre pedig őrizze a rendet. De tényleg, hisz ez lenne a világ rendje.

És az már egy más történet, hogy a rend nemcsak az őrre, hanem Önre, a sietőre, a pénzszámolóra, a felelőtlenre, a nem volt máshol hely típusú dumával magyarázkodóra is tartozik. Pontosabban tartozna, és akkor békében élhetnének a magamfajta szélmalomharcosok is.