Elcsomagolom a bicskaszórót

Szédülök. Egyébként semmi bajom, köszönöm szépen, legalábbis azt hiszem. A kardiológus mosolyog, igaz, ez a fő foglalkozása is egyben. Ok nélkül nem ijesztget. Addig jó tehát, amíg mosolyog. De én mégis szédülök. Pontosabban szédítenek. Nyolc évvel ezelőtt, amikor Magyarországra költöztem, remélni sem mertem, hogy ebben az országban az élet egyszer majd normális mederben kezd folyni. Nyolc esztendeje úton-útfélen gőgös baloldali szavazókba és politikusokba botlottam, most pedig mit látok? Politológusok szerint már nem az lesz az igazi meglepetése a közelgő választásoknak, hogy a Fidesz kétharmados fölényre tesz szert, hanem az, hogy a Jobbik az MSZP helyére lép. A különbség már csak három százalék. Na és, hogy ki szédít? Hát, nehezen vallok, de egy pasas. Ez a Mesterházy nevű. Már akkor tudtam, hogy aki az MSZP miniszterelnök-jelöltségéért cserébe még a fizimiskáját is megváltoztatja, az egyéb galádságokra is képes.

Mert ugye, ez a derék Attila fogta magát, majd egyik napról a másikra ledobott szakállt, bajuszt, és nekivágott a sűrűjének. Pártja őt nevezte a baloldal új miniszterelnök-jelöltjének ahhoz, hogy most ismét váltsanak. Tegnaptól új a szlogen és szédítő: Mesterházy Attila a demokratikus oldal miniszterelnök-jelöltje. Pimasz vergődés ez a javából. Az MSZP mint demokratikus oldal... Az összes többi oldal meg nudli az ő olvasatukban. Egy nagy frászt. Ráadásnak pedig, hogy aljas kirekesztésük még teljesebb legyen, a március 15-i nemzeti ünnep előtt a következő felhívást tették közzé: „Jöjjön el a Pilvax közbe! Várjuk a demokratikus oldal minden szimpatizánsát, aki egy békés, erőszakmentes országban szeretne élni\".

Bolsevik, sötét mondatok. Ünnepeljenek, nem bánom én, de ne legyenek kirekesztőek. Főleg a nemzeti ünnepen ne. Mert az MSZP szerint mindenki, aki hétfőn nem velük tart, vagyis elmegy a különböző pártok rendezvényeire, az erőszakos, békétlen, a demokrácia ellensége, semmirekellő és természetesen kellőképpen fasiszta. Meg vagyok semmisülve, és persze továbbra is szédülök. Jobb híján pedig szégyellem magam – Mesterházy helyett is. Ha ő nem teszi meg, én igen. Sóhajtozva elcsomagolom a lábbal hajtós bicskaszóró gépemet, és illedelmesen elsompolygok a Pilvaxhoz. Csakhogy nem hétfőn, hanem április 12-én reggel, és akkorát röhögök, hogy Mesterházynak ijedtében visszanő a szakálla.