Drukkoljunk-e a törököknek?

Törökországban napok óta olyan dolgok, események történnek, amelyekről az újságok, tévéadók hallgatnak. Azt mondják, tizenegy fa miatt kezdődött a tüntetés – hogy ne vágják ki a téren, ahol bevásárlóközpontot terveztek építeni. Azóta tízezrek mentek ki a terekre, utcákra, és már rég nem a pár fa, hanem a kormány ködösítése, a nyílttá váló fasizmus és a gazdasági megszorítások ellen vonulnak fel.

A törökök megelégelték, hogy valakik, a kormányuk, az EU, a bankok átszervezik az életüket. Hogy gazdasági megszorításokról szónokolnak, és megváltozik az amúgy hagyományos kereskedelem, az árak, árpolitika, és emiatt az emberek rosszabbul élnek, mint korábban. Hogy kívülről és főleg mások diktáljanak egy országban. Úgy tűnik mindebből, a török átlagpolgár egyáltalán nem rajong az Európai Unióért és annak nyűgeiért, amiket a vámunión belüli szabályozásoknak neveznek.

Alkohollázadásnak is nevezik már az eseményeket: az alkoholtilalom elleni tüntetések képe mögé söpörnék be mindazt, amit elegánsan nem lehet tálalni a világnak. Ezen az alkoholos (pontosabban a tilalma elleni) lázongáson érdemes elgondolkodnunk. Mert mindnyájan úgy tudjuk, Allah az ő híveinek megtiltotta az alkoholfogyasztást. Tehát egy hithű muzulmán részéről nem csupán nevetséges, hanem indokolatlan is az ellen tiltakozni, amit Allah számukra járható útként megjelölt. Azt hiszem, ez is egy túl könnyen átlátható ködösítés: nevetségesekké, a muzulmán világ számára hiteltelenekké kell tenni az utcára vonuló „csőcseléket\", az alkoholizálni akarókat, a rendetleneket stb. Ugye emlékszünk még, hogy 1989 decemberében is a Temesváron utcára vonuló, az akkor még a politikában névtelen Tőkés László mellett tüntetőket is huligánoknak nevezte az akkori pártfőtitkár?

A hivatalos hírforrásokból vajmi keveset tudunk meg, mi is történik Ankarában, a fővárosban. A média szégyene, hogy hallgat róla. Ebből úgy tűnik, minden újság, tévéadó a kormány szolgálatában áll, hogy így lapítanak. Mert nem hihetjük, hogy egész Törökországban csak megalkuvó, sunyító, lefizethető, megtéveszthető újságírók, szerkesztők, médiamunkatársak élnének és dolgoznának.

A kormány megtette azt is a zavargások kitörésekor, hogy a világhálós kapcsolatokat szolgáltató cégek is leálltak. Tehát nem lehetett levelezni, videókat közzétenni, továbbítani stb. Sőt, a zsebtelefonok is használhatatlanná váltak, mert ugye a hírzárlat e nélkül nem lehetséges.

Csak éppen azt nem értem, hogy bizonyos sokat hangoztatott EU-s elvekkel (az állampolgárok jogai, szabad véleménynyilvánítás, az alkalmazott erőszak elleni fellépés) most miért hallgatnak olyan nagyon?

A hadsereg próbálta elsöpörni a tüntető tömeget, ám olyan képet is látni, hogy éppen egy katona osztja a tüntetőknek a könnygáz elleni gázálarcot. Kísértetiesen hasonlít a helyzet a romániaira, amikor a tömeg azt kiabálta: A hadsereg velünk van!

Valamiért (én tudom, miért) Elekes Ferenc Uniós követelmények című verse jutott eszembe, ahol ezt írja: „ha az eu nagyon akarja,/ manapság nem lehet tudni,/ kinek meddig ér a karja,/ gondoltam arra is, előbb bevallom,/ a spanyol bikának drukkoltam/ mindég, amikor azt a vörös posztót/ elővették...” És így fejezi be versét: „Hogy engem mit érdekel,/ ha úgyis meghalok,/ panasszal mit érek el?/ Hát semmit, mindez csupán egy ének,/ búcsúdal arról, milyen szépek/ az uniós követelmények,/ tudom, az voltam itt, a földön, vendég,/ de azért még visszaszólok,/ a spanyol bikának drukkoltam mindég.”