2013. december 16., 14:042013. december 16., 14:04
2013. december 16., 15:162013. december 16., 15:16
Elmerkantilizálódott világunkban vajmi keveset foglalkoznak azzal, hogy az önkéntesen vagy külső kényszer okán magukra maradt és vakvágányra csúszott gyerekek sorsa miként alakul. Ha bűnözői hajlamai vannak, hát élje ki – ránt egy nagyot a vállán önkormányzat, gyermekjogvédelem, gubancolódik a szociális háló. Legfennebb, majd amikor horogra akad, jól bezárják.
Novemberben adtunk hírt arról, hogy Szászrégenben a rendőrök azonosítottak egy 9 éves gyereket, akinek a számlájára csak a korábbi napok során legkevesebb hét lopást lehetett felróni. Személygépkocsikat tört fel és lopott ki belőlük különböző tárgyakat, de lopott tenyészgalambot és fajkutyát is. A rendőrök megtalálták az ellopott dolgokat, azokat visszaszolgáltatták jogos tulajdonosaiknak, jelenleg a gyerek helyzetét próbálják megoldani. A kiskorúnak nincs otthona, az éjszakákat általában a főtéri virágárusbódékban tölti, nappal pedig lopni megy. A rendőrök és a városháziak megpróbálják elhelyezni egy kiskorúak számára létrehozott intézetben – írtuk akkor. Nos, a próbálkozás – ha egyáltalán volt olyan – nem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy múlt csütörtökön már egy újabb rendőrségi hír főszereplőjévé vált a gyerek.
A szászrégeni rendőrkapitány, Vasile Oltean mondta – szerdán este ellopott egy pisztolyt egy autóból, s ha már ellopta, tudni akarta, hogy miként is működik a fegyver, elkezdett hát lövöldözni vele... a főtéren. Merthogy ott lopta. Arra még csak gondolni sem merek, mi történt volna, ha épp akkor jár arra valaki. Illetve merek. Lelő, ott né, négy-öt embert, s felzárkóztunk volna a fejlett nyugati államok mellé, ahol ámokfutó kiskorúak lődözik halomra osztály- vagy óvódástársaikat, Szászrégent pedig egyből újra megismerte volna a világ. Nem a söréről, nem a hegedűiről, s nem is a csónakjairól.
Mi lett volna az ésszerű – és normális – eljárás a gyerek esetében? Villámgyorsan bevinni egy gyermekellátó intézetbe, szállást, kosztot biztosítani neki, s megkezdeni a szocializálását. Ezzel szemben mit tettek? Hagyták továbbra is az utcán. És mit tett a kilenc éves gyerek? Unalmában pisztolyt lopott és lövöldözött vele.
Van a dolognak egy másik vetülete is – ami viszont nem menti a hatóságok bűnös nemtörődömségét. Nevezetesen, hogy a pisztoly tulajdonosa miként kezeli a számára könnyelműen engedélyezett – ha engedélyezett – fegyvert? Csak úgy bedobja a kocsi ülésére, a kocsiajtókat meg nyitva hagyja, hogy bármilyen jöttment gyerek kiemelhesse a fegyvert. Miközben ő nyugodtan alussza az igazak álmát odahaza. Egy ilyen fegyvertulajdonossal a legenyhébb eljárás az lenne, ha borsos bírságot szabnának ki rá, és örök időkre bevonnák a fegyvertartási engedélyét. S még ebben az esetben is azt mondhatnánk, hogy kesztyűs kézzel bántak vele.
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
Rédai Attila
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.
Bálint István
Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.
szóljon hozzá!