Beszélgetve a rendőrséggel

Újabb felhördülést okozott a csíkszeredai rendőrség: a városi önkormányzattal folytatott levelezés megkésve érkezett válaszait fogadta szemöldök-felvonva a közvélemény, s nemcsak a helyi. Az országos magyar nyelvű nyilvánosságnál a biztosítékot az a passzus ütötte ki, amely arról szól, hogy miért csak román nyelvű a rendőrség honlapja, holott a megye magyar lakosságának számaránya bőven indokolttá tenné azt is, hogy magyarul is tájékozódhasson a polgár a rend őreinek dolgairól. A városi rendőrség parancsnoka erre a témakörre azt válaszolta köznyelvre lefordítva, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvények, szabályozások rájuk nem vonatkoznak, mivel ők nem minősülnek a helyi közigazgatási hatóságok alárendeltségébe tartozó „közszolgálatnak”.

A válasz, attól függetlenül, hogy cinikusnak volt-e szánva vagy sem, és minden jogos felháborodás ellenére, igaz. De a kutya épp itt van elásva.

Mert ez az a válasz, amely rámutat arra, hogy jelenleg a rendőrség pusztán berendezkedése folytán sem a helyi közösséget szolgálja, hanem egy bukaresti, központi intézményt. Mert ugyan lehet igaza valakinek a törvény betűje szerint, ha a lényeget ezzel kikerüli. Mit számít, hogy mit ír elő kötelezővé egy más helyzetre vonatkozó törvény, amikor a lényeg az volna, hogy Hargita megye 85 százalékban magyar nemzetiségű polgárai megfelelően, anyanyelvükön el legyenek látva az őket érintő információkkal? Miért ne lehetne magyar nyelven őket tájékoztatni annak ellenére, hogy ez a rendőrség számára törvény által nincs kötelezve, de tiltva sem?

Hogy ez ma Csíkszeredában nemzetiségi, nyelvi kérdés, az csak a helyi sajátosság, a probléma veleje az, hogy ma a rendőrség és a rendőrök Bukarestnek felelnek, s nem a település vagy a megye vezetőjének. Pedig az országban van már egy másik, szintén Bukaresthez tartózó fegyveres testület, amelyik a közrenddel foglalkozik: a csendőrség. Velük párhuzamosan működik tulajdonképpen ez a papíron polgári, de valójában ugyanolyan katonai jellegű szervezet, amely a helyi, választott polgári vezetőknek közvetlenül nem felelve, egy párhuzamos hierarchikus rendszerben dönt, jár el a helyi közösséget a lehető legfájóbban érintő dolgokban úgy, hogy ha tagjai rosszul végzik munkájukat, helyben nem is tartoznak elszámolással.

Azt mondja a csíkszeredai városi kapitány válaszában, hogy a március 15-ei, ominózus, rendőr által okozott, három halálos áldozattal járó csíkszeredai baleset kérdésében „elindították a belső vizsgálatot”, ami után „a rendőröknek oktatást tartottak az említett eset bemutatásával”, s hogy „hetente közúti ellenőrzéseket végeznek a rendőrségi alkalmazottak között”. Ennyi idő elteltével, nyilván, jobb szeretnénk, ha a belső vizsgálat következtetéseivel szolgálnának, rámutatva a felelősség kérdésére, de az ügyről csak annyit tudunk meg, hogy az ügyészség foglalkozik vele. Ez viszont a köz számára sötét verem, hisz a legfontosabb részletkérdés az volna ebben az ügyben, hogy alkohol befolyása alatt állt-e a rendőr, aki a balesetet okozta, kioltva egy civil életet is, vagy sem? Pedig feltettük (mi, azaz a Csíki Hírlap és a Székelyhon szerkesztősége) a kérdést hivatalosan, írásban is, méghozzá kétszer: először formailag kaptunk ugyan egy választ, ami arra hivatkozva hárította el a tájékoztatást, hogy még nem érkezett meg hozzájuk a laboratóriumi eredmény. A május 15-én másodszor feltett kérdésünkre viszont csütörtökig még formai válasz sem érkezett.

A városi rendőrség – parancsnoka, Fekete Kászoni Titusz révén – a csíkszeredai önkormányzati képviselőknek legalább válaszolt. Ezt lehet értékelni a jóindulat jeleként, biztató előjelként, hogy mégiscsak van párbeszéd a közösség képviselői s a rend őrei között. Ahhoz azonban, hogy valódi válaszokat kapjunk, alighanem az egész berendezkedés kell megváltozzon, hogy ne csak beszélő, hanem függőségi viszony legyen a rendőrkapitányság és az önkormányzat között. Ennek az útja azonban továbbra is Bukaresten keresztül vezet, ahol viszont ülnek jó néhányan, akiknek ez nem hogy nem érdekük: megvalósulása maga volna a katasztrófa.