Rovatok

Kedves gyerekkori angyalváró emlékeimet ébresztette fel a minap kolléganőm kisgyereke. Istike, Mikulásvárás közepette, a lehető legkomolyabban tett fel egy, számára igen fontos kérdést: Ildikó, te láttad az Angyalt? Nemleges válaszom nyilván csalódást okozott neki, de csodálkozó tekintettel hallgatta, amint arról meséltem, hogy ha az Angyalt nem is láttam, de hallottam szárnyai susogását.

Talán Istikénél néhány évvel lehettem nagyobb, amikor egyik szenteste, az ünnepi készülődés közepette, édesapám érkezett lelkesen, hogy gyertek, mert itt járt az Angyal. Rohantunk a testvéremmel, de nem találtuk sehol, viszont amikor szülői intésre egy percre elcsendesedtünk, bizony hallottuk szárnyai susogását. Én nem hallottam a szárnyai susogását sem – jegyzete meg Istike csalódottan. Aztán kiderült, azért foglalkoztatja annyira a kérdés, mert osztálytársai, iskolatársai arról próbálták meggyőzni, hogy nem létezik sem Mikulás, sem Angyal. Ő pedig olyannyira nem akarta ezt elfogadni, hogy a Mikuláshoz írt levelében azt kérte, válaszoljon, létezik-e az Angyal. Istike most már boldog és lelkes, mert van egy levele a Mikulástól, amelyben többek között az áll: Higgy az Angyalban, mert létezik, akkor is, ha nem látod.

Gyerekkori angyalváró emlékeink mélyen beleivódnak szívünkbe és visszük magunkkal. Egy ideig mi vagyunk részesei a csodának, és értünk van, majd telik az idő, és továbbadjuk gyerekeinknek, remélve, maradandó élményekkel gazdagodnak. Istike sok más gyerekhez és felnőtthöz hasonlóan hinni akar a karácsonyi csodában. Őrizzük meg magunkban a csodavárás gyermeki tisztaságát, éljük meg újra, meg újra angyalváró emlékeinket, és adjuk tovább a reményt, hiszen az Angyal létezik, akkor is ha nem látjuk!