Akár egy kiló bélyeg

Csalás, hivatali visszaélés, okirat-hamisítás, befolyással üzérkedés, megvesztegetés, pénzmosás, bűnpártolás – naponta hallott, leírt kifejezések a bétékából (büntető törvénykönyv). Akár gondolhatnánk azt is, hervadásnak indul a korrupció virága Romániában. Hervad, mert ebben a nyelvben, furcsa módon, nem burjánzik, hanem virágzik a korrupció.

Napi rendszerességgel látjuk a képernyőkön a maszkos rohamrendőrök akcióit, lerohanják az eurómilliókat érő luxusházakat, kísérik bilincsbe verve a befolyásos politikusokat, és hozzák a közvélemény tudomására, ki mennyivel rövidítette meg az államkasszát, ki mekkora vagyont halmozott fel, ki milyen bűnszövetkezet tagja. Mintegy folytatásos tévésorozatban kapjuk a hírt a különböző ügyekről, amelyeknek se szeri-se száma, mindenik arról szól, hogy valahol valakik illetéktelenül hatalmas pénzösszegekhez jutottak.

Valahogy nincs hitele ennek az egész látványos tisztogatásnak. Nincs, mert bírák, sőt alkotmánybírák, maga az igazságszolgáltatás keveredik bele korrupciós ügybe. Nem hiteles ez a harc azért, mert 10-15 éves ügyeket bolygatnak, miközben a jelen eseményei ugyanazon törvényes szövevényben zajlanak szemünk előtt. Senkinek nem új, hogy törvényeket írtak és írnak felül kormányhatározatokkal, azokat sürgősségi kormányrendeletekkel, emezeket pedig miniszteri rendelkezésekkel. A változás utáni első hullámban a politikai osztály úgy intézte az ügyeket, hogy a maga javára osztogassa a forrásokat. Olyan vagyonok halmozódtak fel, amelyekből unokáik unokái is jól élnek majd. Aztán európai nyomásra megalkották a korrupcióellenes törvényeket, létrehozták az intézményeket és lecsapnak a sajtó nagy nyilvánossága előtt. És itt nem az kérdés, hogy jól vagy rosszul ítélkeznek, hanem az, hogy a közvéleménynek mit hoznak tudomására.

Eláraszt a tájékoztatás a dossziék sokaságával, a letartóztatások özönével, korruptak százaival. És a nagy mennyiségben már észre sem vesszük, hogy egyik eurómilliókat lopott el, a másik pedig törvényt sértett ugyan, de nem károsította meg az államot. Olyan ez, mint a gyerekvers: „Bélyeget gyűjtöttem. Apám egyszer hozott egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.” Így vagyunk a román korrupcióval is, közömbös lesz a társadalom, „van, akinek sikerül, van, aki bukik” elvi alapon. Nekünk, magyaroknak pedig tévedni nem szabad, ismert szabály, hogy játszmájuk nem a mi játszmánk, aki pedig mégis megpróbálja, az csak kibic a kártyaasztalnál, neki még csak nem is osztanak, már eleve vesztes.  Ha meg jogainkról van szó, akkor csűrik-csavarják, ahogy a politikai széljárás megköveteli (Mikó-ügy, MOGYE-ügy, Kolozsvár neve, a magyar nyelv használata a prefektúrákon vagy szimbólumaink), nem kell betartani az alkotmányt, a nemzetközi egyezményeket, hiába ratifikálta Románia a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kártáját, a Helyi Autonómia Kártáját, hiába minden ajánlás, nekünk kuss.