"Ebből az intézményből MAGYAR embert távolítottak el"

Ékes román nyelven, ahogy a legnagyobb magyar napilaphoz illik, „decsízió”-ban közlik az eltávolítottal, hogy ki van rúgva, és két ismeretlen szignálja, Isán István Csongor és Mihály László.

Bevallom, egyiküket sem ismerem, azt tudom csak, hogy a Romagyarszótól ejtőernyőződtek Csíkszeredába néhány hónapja, először csak Isán, aztán egy Mihály és ki tudja még kik és hányan.

Az ember úgy van vele, hogy mindenkinek megelőlegezi a bizalmat, és kíváncsian várja, hogy mi lesz a lappal, melyet évtizedek óta olvas, a kommunizmusban is, a demokráciában is, mert magyar és mert az övé, olyan amilyen, de az övé. Volt.

Most már világos és egyértelmű, hogy miért vannak itt, és ott, azon a helyen, ahová kerültek. A sajtóban nem lehet helye gondolkodásnak, bátorságnak, szókimondásnak, véleménynek, csak a bólogató Jánosok, a pártutasításokat zokszó nélkül, néhány ezüstért örömmel végrehajtó percemberkék kellenek.

Nem kérem, nem escu távolítja el Zoltánt, hanem István és László, a magyar Isan Stefan és Mihai Vasile, közben a fekete táblák ott virítanak a közintézmények előtt, hogy „ebből az intézményből magyar embert távolítottak el”, ha ilyen embereket távolítottak el, mint a mi István Csongorunk és Lászlónk, ám legyen.

Hogy Szondy kicsoda, azt tudjuk, ismerjük, ő a miénk, magyar, székely. A lap mostantól meg az övék, az ejtőernyősöké, az albérleteseké.

Közösségünk százszor megmutatta, hogy nem fogja birkamód igába hajtani fejét, ideig-óráig meg lehet vezetni, de nem lennénk egy évezred óta e táj urai, ha így lett volna, ha ilyenek lennénk. Kilóg a lóláb, uraim. Az előfizető, vásárló, olvasó meg egyre fogy, eggyel biztos kevesebb van.

Advent van. Adventus Domini. Az Úr eljövetele.

Várjuk az Úr eljövetelét a saját életünkben is. Nagyon itt az ideje.