A választás szabadsága

Csakazértse fogok most a hétvégi elnökválasztásról írni. Épp elegen elemzik, értékelik, nyilatkoznak az eredményről. Egyetlen mondat azonban még talán belefér: úgy gondolom, nem rossz eredmény az a 372 ezer szavazat, amit Kelemen Hunor begyűjtött. Tényleg.

Na és akkor most lehet anyázni, árulózni, gyanúsítani RMDSZ (vagy ha jobban esik: UDMR) bérencséggel, köpönyegforgatással, hasonlókkal. Van rá már példa. Nem kell aggódni, nekik túlfelől meg az nem fog tetszeni, hogy miért nem jelentem ki, igenis jó (kitűnő, nagyszerű, stb.) az eredmény. Pedig sem dicsérni, sem kárhoztatni nem kívánom Kelemen Hunor – vagy a szervezete – teljesítményét, egyszerűen úgy gondolom, hogy a körülményekhez képest ez nem egy rossz eredmény.

Pont, új bekezdés, mert tényleg nem a választásról szól ez az egész. Hanem arról, hogy utálom, ha valaki ítéletet mond fölöttem azért, mert olvastam Wass Albertet (igen, tetszett) vagy esetleg van egy bocskai ruhám (sajna, nincs), de azt is ugyanúgy rühellem, ha gyanúsan méregetnek, mikor kiderül, hogy liberális (és ami még rosszabb, szoci) újságokat, honlapokat is olvasok rendszeresen (kockáztatva, hogy a nemzeten kívül rekedek).

Amikor először találkoztam ilyen infantilis, érzelmi alapú beskatulyázással, még vállat vontam. Meg voltam róla győződve, hogy nem terjedhet, nem fertőz, hiszen immúnisak vagyunk mi erre: ’89 előtt bőven megundorodhattunk attól, hogy a magánéletünket, a gondolatainkat, az öltözetünket, mindent megpróbáltak szabályozni. Azt hittem, egy életre megkaptuk a védőoltást, és nem engedjük, hogy ez még egyszer megtörténjen.

Pedig dehogynem: lassanként már önként és dalolva osztjuk egymásnak a kommunista vagy fasiszta jelzőket – vagy finomabb változatait – akár azon az alapon is, hogy mit eszünk vagy iszunk, vagy hogyan öltözködünk. És ezért kétszer is meggondoljuk, hogy mit együnk, igyunk, hogyan öltözködjünk – netán el is mondjuk, amit gondolunk. (Például azt, hogy 372 ezer szavazat nem rossz eredmény.)

Tények, elemzések alapján alkotott vélemény? Olyan állat nincs is. Az is csak álcázott politikai nyilatkozat, és mennél objektívebbnek látszik, annál gyanúsabb, mert hitelesebb. Csak egy lépésre vagyunk attól, amit anno Pelikán elvtárs nem értett: az a gyanús, ami nem gyanús. És most még az önfelmentésre sincs alapunk, mert nincs külső kényszer.

Kinőjük?