A nagypénteki választás

Felháborodott édesapa mesélte nekem a minap, mennyire megkeserítette a húsvétot számára a fiával folytatott veszekedés. Utóbbi ugyanis úgy döntött, nagypénteken este inkább elmegy az év egyik legnagyobb csíkszeredai partijára, mintsem a templomba megemlékezni Jézus kereszthaláláról. Tette mindezt a szigorú szülői tiltás és fenyítés ellenére. Még a pap is kiprédikálta a templomban azt az újságot, amelyik hírt adott az eseményről – próbálta alátámasztani saját igazát a csalódottságának is hangot adó édesapa. Utóbbi mondata viszont megdöbbentett. Valóban: nagypénteken szórakozni, hangos bulit szervezni akár a gyászoló keresztény közösséggel szembeni sértő gesztus is lehet, s aki nem tartja be a nagypénteki gyászt, az vessen magára, ha ezért kritikát kap. Viszont egy újságnak a társadalom tükörképének kell lennie, nem szabad struccpolitikát folytatnia. A nagypéntek estéjének csíkszeredai valósága, sajnos, ez volt: több száz fiatal úgy döntött, nem érdekli a nagypéntek, ők inkább bulizni, kikapcsolódni mennek, s ennek már második éve. Az illető egyház helyi képviselője pedig úgy döntött, azon az újságon veri el a port megnyilatkozásával, amelyik hírt adott nagypénteki számában erről a valóságról. Kérdem én, a megrovás, a kirekesztés célravezetőbb, mint a probléma gyökerének feltárása. A szülő is nem tette volna jobban, ha megpróbál a végére járni fia döntése hátterének? Nem lett volna jobb, ha megpróbálja olyan fényben feltüntetni fiának a családban eltöltendő nagypénteki estét, ami esetleg vonzó lehetett volna számára?

Húsvéti üzenetében írta egyik felekezet képviselője: „Úgy van igazi értelme a keresztény életnek, ha a kereszténylét boldogító élménye is eltölti, ha át tudja alakítani életét.” Mily igaz szavak ezek. Ám itt érdemes feltenni magunkban a kérdést: vajon mi késztette ezeket a fiatalokat arra, hogy a bulit válasszák? Vajon nem adatott meg számukra a kereszténylét boldogító élménye? Nem tudjuk vonzóvá tenni számukra ezt az életformát? Mi hiányzik, mi az, amiből többet kell kínálnunk nekik? Nem lenne jobb inkább ezekre a kérdésekre választ keresni, mintsem megszólni, fenyíteni, megróni? Egyáltalán mit teszünk annak érdekében, hogy a „kereszténység útjáról” letérteket visszacsábítsuk? Mert úgy látszik, az eddig alkalmazottak nem vezetnek eredményre. Akkor mi lesz a következő lépésünk?