Lőrincz György

Lőrincz György

A Kossuth-címer

2012. november 06., 11:062012. november 06., 11:06

A magyar politikai élet megújhodása tény. Ott van a Milla és Bajnai Gordon megjelenése, Gyurcsány téglavetése, azt is mondhatnám, megkezdődött a 2014-es választási kampány. S bár észrevétlen még, nem mindenki számára egyértelmű, bekövetkezett az MSZP színeváltozása is. Csöndesen. Szinte észrevétlenül. Még én is, aki gyermekkorom óta már-már sírtam a magyar himnusz hallatán, és csodálkoztam az ő közömbösségük láttán, alig veszem észre. Pedig figyelek minden történésre. Egyik legfontosabb s új jellemzőjük: „magyarodnak\"! S bár igaz, a Milla-tüntetésen még magyartalan hangsúllyal beszélt nemcsak Kónya és Juhász Péter, de az örök szereplő Ungváry Rudolf is – igaz, ők talán inkább SZDSZ-közeliek –, fejlődésük látható. Az, hogy az MSZP magyarodik a saját internacionalizmusából, visszavonhatatlan tény. Egyébként csak megemlítem, már nem kell riogatni 23 millió románnal, csak 19-cel, bár nem árt odafigyelni a határ menti településekre! Főleg Rajkánál! Először történhet meg a történelem folyamán, hogy egy ország fővárosa de facto átköltözik egy másik államba. Meg kellene állítani a híd közepén!

Ennyit bevezetőképpen.

Megmondom őszintén, nekem, ha az MSZP-ről hallok, mindig Bauer Tamás jut eszembe: „A hazával nem megy\" című cikke. S az, hogy Magyarországon sokáig nem is lehetett beszélni a hazáról! Hazafiságról! Patriotizmusról! Nem csak idegenek voltak ezek a fogalmak az MSZP-ideológusok számára, azt is mondhatnám, féltek tőle, mint az ördög a jóistentől! Tiltották! Pedig a kommunizmus már önmagában is „közösséget\" jelent. Igaz, az MSZP és főleg az SZDSZ számára ez a közösség inkább „nemzetközi\", mint „nemzeti\", de hát mit számít az? A nemzetek közösségében benne van a nemzet is.  S hogy megfontoltan beszélek, emlékeztetni szeretném önöket az MSZP egyik utolsó kongresszusára, ahol a vörös zászlók alatt s Gyurcsány Ferenc mellett nem a magyar himnuszt, még csak nem is a székely himnuszt – az internacionálét énekelték! Gyönyörű felvétel volt, tagadhatatlan. Annyira, hogy bármilyen színeváltozás is következik be, én már a szívemben az MSZP-ről ezt a képet őrzöm. Kitörölhetetlenül. Ez egy olyan felvétel volt, amely igazabb, mint bármilyen szöveg. Pótolhatatlan. Ekkor értettem meg, miért nem sírtak ők soha a magyar himnusz hallatán. S igazolja azt is, a kép valóságosabb, mint a szó. Ahogy azt is, hogy a szó lehet az igazság hordozója éppúgy, mint a manipuláció eszköze. Viszont igazságtalan lennék, ha az MSZP színeváltozásáról beszélve ne emlékeznék Gyurcsány Ferencre. Mert mindez már a Gyurcsány-érában elkezdődött. Emlékszem egy olyan 2010-es MSZP-nagygyűlésre, amikor már nem a vörös, hanem a háromszínű zászló alatt gyülekeztek. Egy pillanatig még meg is lepődtem, azt hittem, Erdélyből közvetítenek, vagy Orbán Viktor és a Fidesz nagygyűlését látom. De aztán megjelent a képernyőn a legszimpatikusabb MSZP-s is, Gyurcsány Ferenc, aki majdnem föl tudta számoltatni azt. Ezért is szeretem. Bár túl korán befejezte, még egy kicsit hagyni kellett volna, hogy tevékenykedjen. (Csak zárójelben jegyzem meg, kitelepedett erdélyi testvéreimnek, hogy sose feledkezzenek meg Gyurcsány Ferencről! Bár, hallomásból tudom, hajlandók rá.)

No de menjünk tovább az MSZP fejlődésének vizsgálatában. Most már egyértelmű, hogy a „ Maszop\" megszokta a három színt, mert már nem is elégszik meg vele. Tovább bővíti a nemzeti jelképek használatát.

Mesterházy Attila pártfőtitkár bejelentette, a szocialisták szimbólumai közé vissza kell hozni a „demokraták összetartozásának jelképéként\" a Kossuth-címert! Hallottak, pontosabban reméltek ilyet még egy évvel előbb is, kedves olvasóim?! Nagyon komolyan mondom, még én sem! Pedig hajlandó vagyok mindent elhinni róluk. Attól félek, s ezt is akarom jelezni, innen már csak egy lépés, s a legközelebbi parlamenti ciklus előtt az MSZP énekelteti majd el a „székely himnuszt\". Arról már nem is beszélve, hogy eljöhet az idő – hiába tiltakozik majd Ungváry Rudolf, ahogy tette mostani beszédében is –, pár év múlva már elfér majd a gyűlölt turulmadár is! Csak mellékesen: szép madár az, mindig gyönyörködöm benne, ha a Székelyudvarhely főterén járok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

„nem kell szégyellni, ha sz.r vagy”

A csíkszeredai kórház egyik főorvosának nyilvános internetes meglincselése rávilágított arra, hogy milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában a közösségi médián végigfutó ügyek egyoldalú tálalása.

Kozán István

Kozán István

Borboly máshol csökkentené a bürokráciát

Teljes zavart okozott bennünk Borboly Csaba leköszönő tanácselnök leépítésekkel kapcsolatos kérdéseinkre adott válasza. Nem tudtuk eldönteni, hogy az általa felpumpált intézményről, vagy általában a romániai közintézményekről mondja-e el a véleményét.

Kocsis Károly

Kocsis Károly

A stílus maga a jelölt, avagy önkéntes népvezérek viszonyulása az anyanyelvhez

A baj akkor kezdődik, amikor valaki önként, amolyan hályogkovács-módra közszereplést vállal, és a közösségi oldalán (hol máshol?) kiütköző stílusából az anyanyelve iránti ijesztő igénytelenség köszön vissza.

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!