A fontossági sorrend

Az elmúlt hétvége legfontosabb nemzetpolitikai eseménye – és furcsamód némiképp háttérbe szorult híre – az volt, hogy a magyar miniszterelnök pénteken este Tusnádfürdőn határon túli magyar szervezetek vezetőivel egyeztetett a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról. Az egyeztetés híre vélhetően azért nem érte el a Kárpát-medencében sajnos mindmáig domináns balliberális média ingerküszöbét, mert a tanácskozáson – amelyen részt vett a magyar kormány részéről a miniszterelnök és helyettese, valamint a külügyi államtitkár – nem volt jelen RMDSZ-képviselő. A magyar miniszterelnök külön megbeszélést is folytatott a Fidesz stratégiai partnere, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségével, megerősítetve e szövetséget a jövőre nézve, elejét véve azoknak az alattomos spekulációknak, amelyek szerint a magyar kormány az RMDSZ felkarolását tervezi. A Tusványos szokásos szombat délelőtti záró fórumán aztán Orbán Viktor – diplomatikusan ugyan, de félremagyarázhatatlanul – nyilvánosan is leszögezte: neki magyar miniszterelnökként minden határon túli magyarral jóba kell lennie és jóba is szeretne lenni, ám partnernek és barátnak azokat tekinti, akik következetesen harcolnak olyan nemzetpolitikai célokért, amelyeket a Fidesz-KDNP és kormánya is magáénak vall. E körben egyedül az EMNP-t említette, amelynek nem lesz könnyű dolga az RMDSZ-szel szemben sikerre vinni a jó ügyeket. Orbán csakis a polgári-nemzeti jobboldalt tartja e küzdelem elszánt folytatójának, határon innen és túl. Magyar kormányfőként tiszteletben tartja ugyan a kisebbségben élő magyar közösségek politikai opcióit, a folyton az RMDSZ-re szavazókéit is, de érett és felelős döntésre sarkallja őket, vagy épp nem döntésre, ha az az általános nemzeti érdek. Ezzel ismét csak az RMDSZ-t marasztalta el, mert ez volt az egyedüli magyar párt, amely arra biztatta az erdélyi magyarokat, hogy vegyenek részt a másnapi – azaz a tegnapelőtti – referendumon, s ezzel járuljanak hozzá a jelenlegi román államfő puccsszerű eltávolításához. A bukaresti parlament magyar pártja amúgy hiába mozgósította állítólagos választóit és szimpatizánsait a magyarlakta vidékeken, épp ott volt a legalacsonyabb a részvétel, s bár csak pár percenten múlott, de a népszavazás érvénytelenné vált. Az RMDSZ kudarca – amelyet két napja próbálnak Kelemen Hunorék megmagyarázni – persze ismét maga után vonta a román nacionalisták őrjöngését, akik szerint az erdélyi magyarok inkább Orbánra és Tőkésre hallgatnak, mint a tulipános „reálpolitikára”. Pedig hát nem a magyar nemzetiségű szavazók távolmaradása tartja meg hivatalában Traian Băsescut, hanem annak a tízmillió románnak a passzivitása, akik szintén helytelenítették, hogy több mint százmillió lejnyit – számítsuk ide a kampányra pocsékolt pénzt is – csak úgy kidob az ablakon a Ponta-kormány referendumosdit játszva.