A csíkvidéki székely esete a parkolóautomatával

Nézte a csíkvidéki székely a városban az újonnan kihelyezett parkolóautomatát. Állt előtte, homlokát ráncolva, szemében bizalmatlanság. A társához fordult, aki ugyanúgy billegett a járdán, s értetlenül forgatta kezében a műanyag zöldhasút.

Nem értették, mi lett ezzel a világgal. Azt, hogy egyáltalán fizetni kell  parkolásért, néhány évvel ezelőtt még nagy nehezen feldolgozták. S különben is, jött valami egyenruhás polgár, s ha nem fizettek, csúnyán csinált. Morogva, de fizettek. Aztán mikor jöttek másodszor, harmadszor, már ismerték az egyenruhás polgárt. Attól függően, hogy a város melyik részében volt dolguk, tudták már, hogy a rosszkedvű, idegen nyelvű molett vagy a barátságos, ősz szakállas magyar parkolóőrrel fognak összefutni. Utóbbival aztán szívesen el is cseverésztek, na nem mentek bele egymás magánéletébe persze, de azért az időjárást kimerítették, a forgalmat, az utca tisztaságát s az udvariatlan, pimasz városiakat szintén. A csíkvidéki székelyek oda jutottak, hogy sokkal szívesebben jártak a postára, ahol a barátságos parkolóőr szolgált, mint mondjuk a sétálóutca melletti parkolóba.

Aztán egy reggelen újra jöttek a csíkvidéki székelyek, be a városba rozoga, évtizedes dácsiájukkal, ügyeiket intézni. Nem a postán volt dolguk, máshol volt dolguk, de mégis a postához mentek parkolni. Már parkolás közben keresték szemükkel az ősz szakállat, de sehol. Kiszállnak, körülnéznek. A bácsi nincs. Az egyenruha megváltozott, benne meg egy magas, kigyúrt, durva fickó, olyan őrzővédő típus. Rendesen megszeppentek a csíkvidéki székelyek. S ez a fickó ráadásul nem is vett el pénzt, cseverészni sem akart velük, hanem minimális gesztusokkal erre a földből frissen kinőtt, nagy P betűs kék-fehér fémdobozra mutatott.

Álltak a csíkvidéki székelyek a vadonatúj parkolóautomata képernyője előtt. Ha megnyomták a megfelelő gombot, az automata magyarul kezdett szövegeket kiírni, így aztán nagy nehezen el tudtak igazodni. Valahogy megtalálták a nyílást, amelyen keresztül a doboz elnyelte a műanyag zöldhasút, s aztán kivették a parkolócédulát.

Az ősz szakállú bácsi mindig maga tette a cetlit az ablaktörlő alá. Most vissza kellett sétálni az autóhoz, s „jól látható helyre” tenni.

A csíkvidéki székelyek bezárták a rozoga dácsiát, s indultak dolgukra. De nem mosolyogva, vidáman, mint máskor. Valahogy... olyan rossz kedvük lett. S a város is kissé idegenebb, ridegebb, érzéketlenebb. Pimaszabb, fennhéjázóbb és modernebb.