Fotó: Daczó Katalin
Kisszámú érdeklődő vett részt péntek délután a Csíki Székely Múzeumban a Rubicon című történelmi folyóirat csíkszeredai bemutatkozó estjén.
2010. április 10., 10:082010. április 10., 10:08
2010. április 10., 16:492010. április 10., 16:49
Fotó: Daczó Katalin
A Rubicon eddig egyáltalán nem volt jelen Erdélyben – derült ki Rácz Árpád főszerkesztő ismertetéséből, de mostantól változik ez a helyzet, ugyanis a baróti Thortoma Könyvkiadó felvállalta Erdélyben a könyvesbolti és internetes forgalmazást is. „A Rubicon történelmi ismeretterjesztő lap, külső megjelenésében magazin, tartalmát tekintve pedig szakmai folyóirat” – hangsúlyozta a lap főszerkesztője, aki néhány lapszámra is külön felhívta a figyelmet. A legnagyobb (20–25 ezres) példányszámú magyar történelmi folyóirat főszerkesztője szerint a legkelendőbbek a huszadik századdal foglalkozó lapszámok: Trianon, Horthy, 56 – valamennyi máig aktuális téma, és valamennyi témát próbálják szakértők bevonásával, a lehető legalaposabban, a legszélesebb megközelítésben körüljárni. A csíkszeredai folyóiratbemutatón régi lapszámokból is lehetett kedvezményesen vásárolni, ezek egyébként interneten is megrendelhetőek lesznek, a Thortoma Könyvkiadó honlapján.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.
Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.
szóljon hozzá!